Az amerikai FCC a múlt hét végén megszavazta, hogy haladjanak azzal a javaslattal, amely szerint újra életbe léptetik a netsemlegességi törvényeket és felügyelik hatóságilag a szélessávú internetet.
Hirdetés
A netsemlegességi törekvéseket 2015-ben, az Obama-kormány alatt indították el, a Trump-kormány alatt azonban visszaléptek azoktól, így újfent nem akadályozta az internetszolgáltatókat semmi, hogy blokkolják vagy fékezzék a forgalmat, fizetett gyors elérést biztosítsanak.
Miután az FCC-ben Biden vezetése alatt, nemrég demokrata többség lett, jövőre újra elővennék a netsemlegességet, az idei évben való megvitatása után. Biden már 2021 nyarán elnöki rendelettel kampányolt azért, hogy vezessék vissza a szabályokat. Az FCC jelenlegi vezetője, Jessica Rosenworcel szerint nem csak elérhető és olcsó internet kell, hanem nyitott is. A republikánus Brendan Carr biztos ellenzi a lépést, szerinte 2017 óta nőtt az elérés sebessége, az árak csökkentek, a verseny kiéleződött – a szabályozás pedig csak kormányzati kontrollhoz vezetne. Az FCC-n belül nincs tehát egyetértés, de Rosenworcel szerint az intézkedés nemzetbiztonságilag is fontos.
A szolgáltatókat tömörítő NCTA kritizálta a törekvést, szerintük hatalmas változást hozna az internet szabályozása. Mások szerint azonban épp az akadályokat hárítaná el, és biztosítaná nehéz helyzetekben is az elérést – ráadásul a 2017-es forduló ellenére sok állam maga vezetett be netsemlegességi szabályozásokat.