Gina Raimondo amerikai kereskedelmi miniszter arra számít, hogy jövőre nagyjából egy tucatnyi nagy támogatást jelentenek be a chipiparban, ezek között pedig olyan dollármilliárdos bejelentés is lesz, amely alapjaiban formálná újra az amerikai chipgyártást.
Hirdetés
Az első, 35 millió dolláros támogatást a BAE Systemst kapta, ez vadászrepülőkhöz gyárt chipeket.
Jövőre sokkal nagyobb bejelentések jönnek Raimondo szerint, összesen 10-12-re lehet számítani. A miniszter szerint az a cél, hogy az USA 12 helyett a globális félvezetőgyártás 20 százalékát biztosítsa, bár ez még mindig jóval elmarad az 1990-es 40 százaléktól. Legalább két csúcstechnológiás amerikai gyárat is akarnak, és a memóriaipar terén is csúcsot képviselnének.
Jelentős támogatásra pályázik többek között az Intel, a Micron és a GlobalFoundries is. Raimondo szerint több mint 550 érdeklődőjük van, közel 150-en nyújtottak be valamilyen jelentkezést, tervet. A gyártás támogatására különböző formákban 39 milliárd dollárt fordítanak.