Hirdetés

Az USA újabb országokat tiltott el az AMD és NVIDIA AI-chipektől

A fejlett AMD és NVIDIA AI-chipek exportkorlátozásait terjesztette ki az USA, így ezekből már egyes közel-keleti országok sem kaphatnak.

Kiterjesztette a fejlett AMD és NVIDIA AI-chipekre vonatkozó exportkorlátozásait az USA, így Kína után ezekből már több közel-keleti ország sem kaphat. Az intézkedésre az NVIDIA hatósági dokumentumaiból derült fény, az A100 és a H100 is érintettek, de az NVIDIA szerint a korlátozás nem jár azonnali hatással a cég eredményeire.

Az AMD-t szintén értesítették a korlátozásokról, de állítólag ennek a cégnek sem érinti az árbevételeit a szigorítás.

Hasonló intézkedést általában nemzetbiztonsági okokból rendelnek el, de hivatalos magyarázat és konkrétumok nincsenek. Sőt, az USA kereskedelmi minisztériuma azt közölte, hogy az USA nem blokkolta a chipek eladásait a Közel-Kelet felé. Azt a kérdést, hogy bizonyos amerikai cégekre írtak-e ki új követelményeket, nem válaszolták meg.

Az AMD, az Intel és az NVIDIA mind úgy reagáltak a korábbi, Kínát érintő korlátozásokra, hogy kevésbé erős AI-chipeket terveztek az ország ügyfelei számára. Korábban, a Kínát érintő korlátozások elrendelésekor esetleges katonai használat veszélyével indokolták a szigorítást.

Azt nem tudni, konkrétan mely országok érintettek, de azt igen, hogy az NVIDIA a legutóbbi pénzügyi negyedévének 13,5 milliárd dolláros árbevételét nagyrészt az USA, Kína és Tajvan adta. Az összes többi ország együtt tett ki 13,9 százalékot az összegből.

A tavalyi korlátozásokat a Tajvannal és annak fejlett chipgyártásával (az NVIDIA és a legtöbb nagy cég lapkáit itt gyártják) kapcsolatos feszültségek táján hozták meg, majd októberben szigorítottak az exporttilalmakon, az USA nagy erőkkel kívánja lassítani Kína technológiai fejlődését. Hollandia és Japán is komoly szigorításokat vezetett be Kína felé. Később Kína több korlátozást rendelt el az USA irányába (lásd Micron, nyersanyagok, drónok), de az USA is hozott még újabb intézkedéseket.

Azóta történt

Előzmények