A Reuters egyik jelentéséből kiderül, hogy az amerikai áramipar szereplői egyre jobban aggódnak az adatközpontok, és nem csak azok óriási fogyasztása miatt.
A Data Center Alley például egy 78 négyzetkilométeres terület Washingon D.C. mellett, és több mint 200 adatközpontnak ad otthont – annyi áramot fogyaszt, mint Boston.
Az áramipar szereplőit pedig sokkolta, amikor itt 60 adatközpont hirtelen lecsatlakozott a hálózatról múlt nyáron, és helyi generátorokra kapcsolt. A tömeges leválást egy biztonsági mechanizmus indította el, ami bevett gyakorlat az adatközpont-ágazatban – célja a chipek és elektronika megvédése a feszültségingadozásoktól. Mindez viszont hirtelen ugrást okozott a fölös árammennyiségben.
A nagy egyenlőtlenség arra kényszerítette az üzemeltetőket, hogy csökkentsék a termelést, különben nem tudták volna biztosítani az áramhálózat stabilitását, és a régióban lépcsőzetes áramkimaradások indultak volna meg.
Erről most először jelent meg részletes jelentés, a hatóságok pedig állítólag rájöttek, hogy az USA áramhálózatának nagy sebezhetősége az, amikor váratlanul lecsatlakoznak az adatközpontok.
Mivel ezek egyre nagyobbak, egyre több van, ráadásul egyre többet fogyasztanak, ez nehéz kérdés, mivel a hálózatot nem arra tervezték, hogy elbírjon 1500 megawattos adatközpontok hirtelen és váratlan kiesésével.
Az adatközpontok AI és kriptoipar miatti hatalmas terjeszkedése arra kényszeríti az üzemeltetőket, hogy előre nem látható esetekre tervezzenek, miközben amúgy is kihívás megoldani a kereslet-kínálat problémáját az áramiparban.