Újabb lépés a sofőr nélküli teherszállítás felé

A világ egyik legismertebb és legnagyobb, multinacionális csomagszállító szolgáltatása, a több mint száz éve működő, amerikai székhelyű UPS bejelentette, hogy a kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó leányvállalata, a UPS Ventures kisebbségi részesedést szerzett egy ígéretes vállalkozásban, a TuSimple-ben, mely társaság önvezető járművek, elsősorban autonóm teherautók, kamionok fejlesztésével foglalkozik.

Az iparágban magasan jegyzett kínai-amerikai bázisú, 2015-ben alapított TueSimple már jó ideje végzi az önjáró teherautók tesztjeit: több tucat járművük fut már Arizona és Texas közútjain. Értéküket jelzi, hogy a Fortune 500-as toplistáján szereplő teherszállító cégek közül többel is van élő szerződésük, ami azt jelenti, hogy tesztüzemben – sofőr és fejlesztő mérnök felügyeletével – már zajlanak a kísérleti áruszállítások. A UPS-szel is kötöttek egy átmeneti megállapodást, majd a sikeres, tavasz óta zajló tesztek után mélyítették el együttműködésüket a fenti tranzakcióval.

A fejlesztés óvatos lépésekben zajlik, egyelőre nem a UPS végponti szolgáltatását végzik, hanem a csomagszállító egy másik üzletágában, az áruháztól áruházig, raktártól raktárig tartó nagybani áruszállítást végzik az autonóm járművek. Ennek mértéke még csekély, mivel tesztüzemről van szó – ugyanakkor mindkét fél nagy reményekkel tekint az új technológiára.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a TuSimple e szegmensben kivételes módon már pénzt is keres a tesztekkel, ugyanis egyes esetekben már díjért végzik a munkát.

Céljuk az, hogy a működő- és piacképes TuSimple technológia 2021-re már készen álljon, a kereskedelmi bevezetést 2023-ra tervezik.

Hirdetés

Előzmények