Hirdetés

A UPC nem tájékoztat a fájlcsere lassításáról

Tavaly decemberben a UPC internetszolgáltatásával kapcsolatban bejelentést tett a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál (NHH) egy hazai fájlcserélő hálózat, az Elite Hub több tagja. Amint arról a HWSW beszámolt, a szakhatóság a panasz alapján idén júliusban hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított az ügyben, és a hónap közepén meg is hozta elsőfokú határozatát.

A fájlcserélők azt kifogásolták, hogy a UPC-előfizető tagok a Direct Connect (DC) protokollt használó hálózat központi szerverét csak korlátozottan érik el, illetve le- és feltölteni is csak az internetcsomagjukban foglalt sebességértékeknél jóval lassabban tudnak. Azt állították, hogy a szolgáltató – mely két évvel ezelőtt kezdte meg a hálózatán folyó adatforgalom alkalmazásszintű priorizálását (erről lapunk akkor elsőként tudósított) – jogtalanul korlátozza a peer-to-peer alkalmazások sávszélességét, és ezzel veszélyezteti a szolgáltatás rendeltetésszerű használatát. Külön kiemelték, hogy a cég sem a szerződéskötéskor, sem a hirdetésekben nem tájékoztatja az ügyfeleket arról, hogy ilyen korlátozást alkalmaz, és azt kérték a hatóságtól, hogy mondja ki: ez feljogosítja az előfizetőket a szerződés egyoldalú felbontására.

Nem tájékoztat

Az NHH elsőfokú határozata ez utóbbit ugyan nem tette meg, de elmarasztalta a UPC-t a p2p-forgalom korlátozásával kapcsolatos tájékoztatás elmulasztása miatt. Mint az indoklásban szerepel: a szolgáltató az Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) nem tájékoztat a fájlcserélő alkalmazások adatviteli sebessége csökkentésének mikéntjéről, pedig a hálózatmenedzsmenttel az „internetszolgáltatás minőségi jellemzőjét csökkenti, ezzel az előfizetői szolgáltatást korlátozza, és az előfizető egyidejű értesítési kötelezettségének nem tesz eleget.”

A határozat megállapítja azt is, hogy az ügyfelek a fájlcsere-korlátozás alkalmazásáról sem értesülnek a szerződéskötéskor, nemhogy annak részleteiről. Mint például arról, hogy – amint a UPC a hatóságnak elárulta – a p2p-forgalom korlátozására csúcsidőben, délután 2 és este 11 óra között lehet számítani, akkor, ha forgalmi torlódás alakul ki a hálózaton.

Az NHH szerint a szolgáltatás korlátozása csak szankcióként alkalmazható az előfizető szerződésszegése esetén, az azonban nem derül ki a UPC ÁSZF-jéből, hogy a fájlcsere miként valósíthatna meg szerződésszegést, vagy miért veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését. Ezért a határozat arra kötelezi a szolgáltatót, hogy módosítsa az ÁSZF szövegét úgy, hogy abban közérthetően szerepeljenek a p2p-alkalmazások igénybevételének és korlátozásának feltételei, illetve hogy ezekre az előfizetői szerződésben külön hívja fel a figyelmet és kérje az ügyfél nyilatkozatát arról, hogy e feltételeket megismerte és elfogadta.

Ez nem szankció

A UPC vitatja az elsőfokú határozat megállapításait, és meg fogja támadni azt. Amint Szűcs Lászó sajtókapcsolati igazgató lapunknak elmondta: a hatóság másként értelmezi a hálózatmenedzsmentet, mint a cég. „Ők a szolgáltatás korlátozásaként tekintenek rá, amire egészen más szabályok vonatkoznak, és ez alapján hozták meg a határozatot is. Mi viszont azt mondjuk, hogy ez nem korlátozás, mert nem érinti a szolgáltatás általános minőségi jellemzőit, hanem annak csak egy szeletét” – fogalmazott.


Egy korábbi interjúban Szűcs László beszél a hálózatmenedzselés működéséről (5:30-tól)

Ez nem egy szankció, hanem a hálózat működőképességének megőrzése miatt szükséges forgalommenedzselés – mondja. Amelyre a hálózati torlódások elkerülése érdekében van szükség: ilyenkor a folyamatos adattovábbítást igénylő forgalmat – például böngészés, multimédiás alkalmazások, chat, Skype stb. – helyezik előtérbe, priorizálják a kevésbé késleltetésérzékeny és egyben a forgalom java részét adó fájlcserélő alkalmazások kárára. „A hálózatmenedzselés az előfizetők nagy többségének felhasználói élményét nem befolyásolja” – teszi hozzá Szűcs László.

Azóta történt

Előzmények