Újabb mesterkurzust indít a Sun

A Sun Microsystems Kft. közzétette a „Mesterkurzus” néven tavaly elindított, ingyenes képzési kezdeményezésének az eredményeit, valamint bejelentette, hogy újabb mesterkurzus tanfolyamot hirdet Solaris üzemeltetői, valamint Java EE témákban. Az újszerű kezdeményezéssel a vállalat célja továbbra is az, hogy a megfelelő alapismeretekkel rendelkező, kiválasztott szakemberek számára rövid idő alatt, ingyenesen biztosítson a munkaerőpiacon keresett szaktudást, amellett, hogy a cég a kurzus elvégzését követően, a tanfolyamot sikeresen elvégzők számára, legalább egy évig, a Sun-nál, vagy a Sun valamely partnervállalatánál munkalehetőséget biztosít.

Az első képzéseken az előzetes elképzeléseknek megfelelően 12-12 fő vett részt. A szakemberek mindegyike sikeresen elvégezte a nyolc hetes tanfolyamot és azonnal munkába is állt. Többek között az Actiwise Consulting Kft., a NETvisor Kft., a Lufthansa Systems Hungária Kft., valamint a GIRO Zrt. biztosít számukra munkalehetőséget, a Sun ajánlása alapján.

A Sun a pozitív piaci fogadtatásra, az ügyfeleitől, partnereitől, valamint a képzésen részt vett szakemberektől beérkező pozitív visszajelzésekre és tapasztalatokra építve, a tavalyihoz hasonló üzleti feltételekkel az idei évben is meghirdeti mesterkurzusait „Java Mesterkurzus 2”, valamint „Solaris Mesterkurzus 2” néven. Az ingyenes tanfolyamokon az idei évben is 12-12 fő vehet részt. A jelentkezések és tudásfelmérések már folynak, az újabb Solaris üzemeltetők és Java fejlesztők munkába állása május végére várható. Mindkét témában mind a munkát kereső szakemberek, mind az őket foglalkoztatni szándékozó munkaadók oldaláról nagy az érdeklődés.

Azóta történt

Előzmények