Újabb bírság a Magyar Telekomnak

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ismét hatmillió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt.-re és figyelmeztette a társaságot, tartsa be a befektetők rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályokat. A felügyelet május elején már kiszabott egy ugyancsak hatmilliós bírságot, miután a társaság a 2005-ös év vége után 120 nappal még nem rendelkezett elfogadott auditált mérleggel. A felügyelet most kötelezte a Magyar Telekomot, hogy igazgatósága haladéktalanul hívja össze a társaság közgyűlését, terjessze elő elfogadásra az auditált 2005. évi konszolidált éves beszámolót, majd tegye azt közzé. Ehhez mielőbb meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek a cégnél folyó belső vizsgálat megállapításain alapulnak – áll a határozatban.

A Napi Gazdaságnak a társaságtól származó információi szerint a vizsgálat elhúzódásának oka, hogy az MTelekom által felkért független jogi tanácsadó az amerikai standardoknak megfelelő eljárásmódot alkalmaz, amely rendkívül aprólékos és mindenre kiterjedő. A problémát emellett az okozza, hogy a vizsgálat kezdete éppen egybeesett a pénzügyi beszámoló lezárásának folyamatával. A lap értesülései szerint a Deutsche Telekomot viszont nem érinti az MT montenegrói leányvállalatánál folyó vizsgálat, így az nem befolyásolja a német anyacég 2005-ös kimutatásainak auditálását.

A piac már hetek óta azon spekulál, hogy mi állhat a háttérben. A Népszabadság a héten felvetette, hogy az ügy elhúzódása nem véletlen, ebből van ugyanis az igazi botrány, ami akár Straub Elek elnök-vezérigazgató leváltására is irányulhat, de az is elképzelhető, hogy az amerikai ügyvédi iroda és könyvvizsgáló statuál példát, illetve hogy így akarják nehéz helyzetbe hozni az anyacég Deutsche Telekomot az Egyesült Államokban.

Azóta történt

Előzmények