Ubuntu–Windows háború Afrikáért

 

A multimilliomos dél-afrikai Mark Shuttleworth a világűr meghódítása után a kibertér felé fordult, s abban reménykedik, hogy fel tudja venni a versenyt a világ egyik legnagyobb vállalkozásával, a Microsofttal. Az iparmágnás egy Cape Town-i garázsban alapított internetes cég eladásával alapozta meg vagyonát, s karrierje olyan magasra ívelt, hogy 2002-ben már 20 millió dollárt költhetett arra, hogy ő legyen a világ második űrturistája.

Most elhatározta, hogy az amerikai óriáscégnek dobja oda a kesztyűt. Shuttleworth úgy véli, hogy a szabad szoftverek forradalmasíthatják a számítástechnikai ipart és a felhasználást, s emellett a fejlődő országok lakóinak milliói számára tennék lehetővé a világhálóhoz való kapcsolódást. „Végül is, a nyílt forráskód a jövő platformja. Egyike azoknak a változásoknak, melyek feltartóztathatatlanul uralkodóak lesznek – akárcsak az internet” – indokolta törekvéseit a Reutersnek Shuttleworth.

A dél-afrikai üzletember által menedzselt Ubuntu szoftvercsalád a Linux szabad forráskódú operációs rendszerre épül. A szokatlan nevű programokat – például Hoary Hedgehog, Warty Warthog, Ubuntu – sokkal egyszerűbb használni, mint más Linux-rendszereket. A PC World magazin szerint a tavalyi évben az Ubuntu volt a világon a 26. legjobb termék – ebben a rangsorban az Apple iTunesa csak a 34. helyezést érte el. Brazília, Kína, Spanyolország, India és Malajzia kormányzata már áttért a Linux-alapú rendszerekre. Shuttleworth azzal érvel a szabad szoftver mellett, hogy használatuk jelentősen csökkentené az afrikai és a szegény országokban az iskolák, a közösségi központok és az otthonok számítástechnikára fordított költségeit. Ezekben az országokban egy ilyen projekt igen jó eséllyel indulhatna el, mert még az informatikai fejlesztések legelső fázisánál tartanak (vagy még ott sem), s az embereket még nem szoktatták az olyan programok használatára, mint a Microsoft Windows. „Mivel a nyílt forráskódú rendszerek ingyenesek, igen gyorsan elterjedhetnek” – érvelt tovább Shuttleworth.

A Microsoft is támadásba lendült

Ám a Microsoft felvette a harcot Afrikában is. Dél-Afrikában már létrehoztak 284 IT-központot. Steve Ballmer vezérigazgató cáfolja azt az állítást, hogy a drága szoftverek gátolnák a szegény országok informatikai felzárkózását. Dél-Afrika igen nagy örömmel fogadta a Microsoft által felajánlott IT-központokat és az iskoláknak ajándékozott számítógépeket, s visszavonta fenntartásait a kereskedelmi szoftverekkel szemben. A redmondi cég idén vezette be a Windows XP Zulu verzióját, melyet nemsokára az Afrikaans és a Setswana fog követni. „Felismertük, hogy Dél-Afrikában, ahol 11 hivatalos nyelv van érvényben, ha együtt kívánunk működni az állammal, akkor ki kell dolgozni ezeket a nyelvi verziókat” – nyilatkozta Gordon Frazer, a Microsoft helyi igazgatója a Reutersnek.

Bizonyos kritikusok szerint nagy hátránya a szabad szoftvereknek, hogy közösségeik meglehetősen fragmentáltak, ezért a kiváló háttérrel rendelkező kereskedelmi szoftvergyártók sokkal könnyebben elérik a felhasználókat és viszont. Az Ubuntu vezetői viszont azt állítják, hogy ők átfogó támogatási szolgáltatást nyújtanak – a fizetett összegtől függ ennek mértéke –, s azzal érvelnek, hogy az lehet a nagy előnyük – például Afrikában –, hogy a program nyelve szabadon lefordítható a helyi közösség által használtra. Thoko Mokgoszi, a HP dél-afrikai vezérigazgatója szerint nagy könnyebbség az, hogy az informatikai alapismeretek mellett nem kell még angolul is megtanulniuk az afrikaiaknak. A HP egyébként Shuttleworth kampánya mögé állt, bár a Microsofttal való együttműködést sem mondták fel.

Nhlanhla Mabaszo, a dél-afrikai kormány által támogatott Open Source Center munkatársa szerint az afrikai országok történelmi okok miatt kimaradtak a világ ipari korszakából, de az informatikai korszakból már nem szeretnének, s elfogadhatatlannak tartaná, ha a kontinens várható számítástechnikai fejlődésének irányát egyetlen vállalat határozná meg.

Azóta történt

Előzmények