Ütik az Ubert, de köszöni, jól van

A kormányzatokkal és a versenytársak lobbicsoportjaival folytatott küzdelem heve nem mérséklődött, de a vállalat gőzerővel fejleszt és terjeszkedik.

Habár az alkalmazásával és üzleti modelljével a városi személyszállításban forradalmat hozó amerikai vállalatot továbbra is folyamatosan támadják az egész világon, a szekér egyelőre még igen jól fut, sőt – a növekvő bevételeknek és a szaporodó számú bizakodó befektetőknek köszönhetően – egyre nagyobb dinamikával terjeszkednek. Bizonyítják ezt az elmúlt pár nap, hét hírei is.

Európa egyik legnagyobb városában, Londonban igen rosszul állnak, mivel az új polgármester, Sadiq Khan kezdeményezésére és támogatásával októbertől a magyarországihoz hasonló szigorú szabályok életbe léptetését tervezik: pl. az Ubernek (és a hasonló vállalkozásoknak) minden, az üzleti modelljüket érintő változást (mondjuk a kilométerdíj változtatását, az alkalmazás módosítását, új szolgáltatás bevezetését) be kellene jelenteniük a közlekedésfelügyeletnek, ami nagyon komoly adminisztrációs terheket és a bevezetések lassítását jelentené, valamint diszpécserközpont felállítását írnák elő. Mivel ezek közel vinnék az Ubert tevékenysége ellehetetlenítéséhez, ezért egy vezető üzletemberekből álló csoport levelet intézett a polgármesterhez, hogy vonják vissza ezeket az intézkedéseket, mivel azok visszalépést jelentenek, gátolják a digitális gazdaság fejlődését, és amelyek különösen súlyos következményekkel járhatnak a Brexit után. A rendelkezéseket egyébként az Uber bíróságon támadta meg.

Az Egyesült Államokban mind az Uber, mind a helyi legnagyobb konkurense, a Lyft új területre merészkednek: legutóbb Floridában határozták el, hogy az önkormányzatokkal partnerségben elindítanak egy pilot programot, ahol a buszos és vonatos tömegközlekedésbe szállnának be, mégpedig olyan, kevés utast szállító, a hagyományos módon csak veszteségesen fenntartható járatokon, ahol az új modelltől jelentős költségcsökkenést várnak – a tervek szerint a helyi lakosok jelentős kedvezményt kapnak majd.

Friss hír, az Uber egy már jó ideje, még 2014-ben elindított projektje új mérföldkőhöz érkezett: az amerikai Pittsburgh városában egy-két héten belül megkezdik az önjáró autók éles tesztjét: az utasokat véletlenszerűen választják ki. A biztonság érdekében eleinte sofőr is lesz Volvókban, sőt még egy Uber-alkalmazott is utazik elöl, akinek a feladata a tapasztalatok begyűjtése és értékelése. Az Uber és a velük együttműködő Volvo a Fordhoz hasonlóan 2021-ben akar piacra lépni a teljesen autonóm járművekkel.

Tajvanról viszont épp ma kaptak rossz hírt, ugyanis a kormány közölte, hogy mintegy 6,4 millió dollárnak megfelelő elmaradt forgalmi adó megfizetését követelik tőlük a hónap végéig, különben nem engedélyezik a szolgáltatás működését. A hatóság arra alapozza a követelését, hogy szerintük az Uber saját értelmezésével ellentétben nem internetes vállalkozás, hanem személyszállító. Az Uber ezzel nem ért egyet, közleményükben leírják, hogy jogkövetően működnek Tajvanon, és minden olyan adót befizetnek, melyre az állam kötelezi őket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Előzmények