Meghalt (és feltámadt) a Twitter

Frissítés: a hír posztolása után egy perccel már újra működött a szolgáltatás.

Pár órája a magyar Twitter-felhasználók is tapasztalhatják, hogy a mikroblog oldal nem működik, a bejelentkezni kívánó hibaüzenetet kap. Mivel kisebb leállások korábban is előfordultak, az ember délelőtt kilenc tájban még joggal reménykedhetett abban, hogy rövid időn belül újra menni fog, ám e hír írásának időpontjában, dél körül még mindig áll a Twitter.

Egy ilyen hosszú leállás már a sajtó ingerküszöbét is elérte, és a híradásokból az derül ki, hogy általános üzemzavarról lehet szó, mivel sem a webes, sem a mobilos változat nem működik, ráadásul a korábban európainak tartott hibáról kiderült, hogy globális.

Maga a vállalat nemrég még azt írta, hogy „néhány felhasználó” érintett, ám az internetes bejegyzések szerint ennél sokkal többről van szó. Azt természetesen közölték, hogy dolgoznak a javításon. Egyéb információhoz egyelőre hivatalos forrásból nem lehet hozzájutni. A Fortune magazin szerint egyes területeken már helyreállították a szolgáltatást, de még akadnak régiók, ahol most sem megy.

Azóta történt

Előzmények