Az internet példa nélküli átalakítására készül a Twitter vezére

A Twitter támogatásával létrehozott Bluesky webkutató-csoport vezetőjét is kinevezték.

A Bluesky egy webkutatással foglalkozó szervezet, amelyet a Twitter alapított azzal a céllal, hogy alapvetően változtassa meg új technológiákkal a közösségi platformok működését.

Most megtalálták a projekt vezetőjét, nagyjából két évvel azután, hogy Jack Dorsey, a Twitter ügyvezetője beszámolt a Bluesky indulásáról.

Jay Graber, aki kriptovaluta-fejlesztőként is dolgozott, már a toborzással foglalkozik, a Twittertől független szervezetként működteti majd a Bluesky-t.

A bejelentés kapcsán több helyen felhívták a figyelmet, hogy az internet elvileg decentralizált hálózatként épült, és senkinek nem tulajdonosa; a webforgalom jelentős részét ma mégis nagy keresőcégek és közösségi vállalatok irányítják, mint a Google vagy a Facebook – ezek pedig maguk döntenek a szabályokról és az engedélyezett tartalmakról a platformjaikon.

A Bluesky célja, hogy új, decentralizált technológiával álljon elő, a Twitter, a Facebook és minden cég pedig az ő szabványukra építse a platformjait. Dorsey korábbi kijelentése szerint ez együttműködést tenne lehetővé, és olyan tartalmi algoritmusok születéséhez vezetne, ami egészségesebb párbeszédeket helyez előtérbe, miközben csökkenteni az egyes cégek vállát nyomó terheket, hogy küzdjenek a szélsőséges tartalmakkal és gyűlöletbeszéddel. Dorsey szerint a projekt nagyon komplex, és példa nélküli is egyben – éppen ezért évekbe telik majd megépíteni az elképzeléseket.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények