Donald Trump a tech szektort is felkavarja, Musk vihetné a TikTokot

Összeszedtük, hogy az első órákban milyen intézkedésekkel kavarja fel Donald Trump a tech szektort. Musk vihetné a TikTokot, egy privát befektetéssel pedig 500 milliárd dollárt költenek AI-ra – többek között.

Korábban még soha, egyetlen elnök sem adott ki annyi rendeletet az első napján, mint Donald Trump. Az intézkedései igen szerteágazóak, nagyon sok ágazatot, témát, személyt érintenek. És a tech szektorra is igaz ez.

Az elnöki beiktatás egyik érdekessége az volt, hogy rendhagyó módon felidézte a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb embereinek svájci, davosi találkozóját (ami hétfőn kezdődött). Donald Trump mögött ugyanis ott álltak a világ leggazdagabb emberei, ott volt egymás mellett Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg is – nekik a vagyonuk összesen közel 900 milliárd dollár a Forbes szerint.

Mi történt azóta a tech szektorban? Néhány dolog a fontosabbak közül:

  • TikTok: Trump elnöki rendelettel adott több időt a TikToknak, hogy összejöhessen egy megállapodás. Végül 75 nappal tolták el a tiltást előíró határidőt. Trump azt javasolja, hogy az USA kormánya 50 százalékban legyen a TikTok amerikai üzletágának a tulajdonosa, cserébe azért, hogy az app életben marad. Figyelmeztetett, hogy vámok jöhetnek Kína felé, ha nem hagynak jóvá egy üzletet. Kína nyitott arra, hogy a TikTok tovább működjön az USA-ban, eközben nem minden republikánus politikus akarja azonban megmenti a TikTokot. Trump rendelete bizonytalanságot okozott a TikToknak és a tech cégeknek, a szolgáltatást nyújtók a jelek szerint felelősségre vonhatóak. A TikTok pedig nem letölthető, sem iOS-re, sem Androidra. Mondják azt is, hogy az elnöki rendelet nem írhatja felül a Kongresszus törvényeit. A jelentések szerint feszültség van a Fehér Ház, a Kongresszus és a tech cégek között. Trump mindenesetre jelezte: ha Musk meg akarja venni a TikTokot, ő nyitott erre.
  • Kripto: ami a kriptoszektort ünnepli: az ágazat vezetői együtt ünnepeltek Trumppal, és gyors intézkedésekre számítottak. A bitcoin hétfőn a beiktatás napján rekordmagasságba emelkedett, és a többi kriptopénz árfolyama is emelkedett, beleértve Trump saját mémcoinját, amelynek megint kilőtt az árfolyama. Mivel az első intézkedések nem érintették a kriptoszektort, jött egy kis lejtő, de aztán a SEC bejelentette az új vezetéssel, hogy akciócsoportot hoznak létre a kriptoeszközök hatósági keretrendszerének kidolgozására. A kriptoszektor nagy tőkebefektetésekre számít, a bitcoin ára megint emelkedett. Nem mindenki felhőtlen azért, Davosban egy jegybankvezető például kritizálta az amerikai politikusok felé irányuló ipari lobbit, és azt mondta, hogy a bitcoinnak tartalékeszközként annyi értelme van, mint az almáknak.
  • AI, biztonság: Trump visszavonta Biden 2023-as elnöki rendeletét, amely csökkentette volna az AI fogyasztókra, dolgozókra és nemzetbiztonságra gyakorolt kockázatait. Csak hétfőn közel 80 rendeletet vont vissza Trump.
  • FTC: Lina Khan, az FTC elnöke vezetője heteken belül távozik.
  • Szólásszabadság: Trump azon elnöki rendelete, amely visszaállítja a szólásszabadságot és véget vet a cenzúrának, nagy kritikákat eredményezett. Míg Trump magát a kormányt is vizsgáltatja, addig a kritikusok szerint pont ő fenyegetett és perelt a múltban újságírókat, politikai ellenfeleket és kritizálókat.
  • EV-k: Trump visszavonta Biden 2021-es rendeletét, amely előírta volna, hogy 2030-ra minden eladott új autó EV legyen az USA-ban. Az eddig nem elköltött kormányzati pénzeket is befagyasztják például az EV-töltők kapcsán, illetve felszólította az államokat, hogy felejtsék el a zéróemissziós járművekkel kapcsolatos, 2035-re előírt törvényeket. Az EV-s kedvezmények végét is fontolgatják. Mindez persze csak csepp a tengerben a változások kapcsán.
  • AI, 500 milliárd dollár: bejelentette Trump, hogy 500 milliárd dolláros magánbefektetésből fejlesztik az AI-infrastruktúrát és előzik meg a riválisokat. Az OpenAI, a SoftBank és az Oracle közösen viszik véghez a Stargate projektet, 20 adatközpont épül és több mint 100 ezer amerikai állás jön létre. 100 milliárd dollárt azonnal befektetnek, a többit 4 éven belül.
  • Kegyelmet kapott a Silk Road alapítója is.


[+]

  • Elon Musk annyira boldog volt, hogy nem csak folyamatosan mozgott a beiktatás után, hanem örömében (és egy Marsra tett megjegyzés miatt) náci karlendítést idéző mozdulatot is tett. Legalábbis a médiában ezért kritizálják sokan Muskot. Musk szerint fárasztóak már az effajta támadások.

 

Azóta történt

Előzmények