Továbbra is a HP és az IBM vezeti a szerverpiacot

Hirdetés

A szerverek piaca világszerte 3,5 százalékos növekedést produkált a harmadik negyedévben, s az összes árbevétel elérte a 12,9 milliárd dollárt – tette közzé jelentésében az IDC.

Legdinamikusabban a blade szerverek eladása nőtt, ez az érték körülbelül 738 millió dollár, ami 25 százalékos darabszám szerinti és 30 százalékos árbevételi növekedést jelent. A felső kategóriás szerverek által termelt árbevétel 9, az alsó kategóriájúké 3,8 százalékkal emelkedett, míg a középkategóriájúak 2,3 százalékkal kevesebb pénzt hoztak a cégeknek.

Az Intel és az AMD processzoraira épülő szerverek 6,6 milliárdos árbevételt termeltek, az x86-os szerverek viszont visszaestek 4,8 százalékkal, így folytatódott a Unix/RISC visszaesése.

A Gartner is elkészítette a maga szerverpiaci jelentését. Ezek szerint a szerverek piacán a harmadik negyedévben mind a forgalom, mind a bevételek nőttek, a Hewlett-Packard vezet a forgalmazott termékek mennyiségét illetően, az IBM az árbevétel területén.

Az eladott termékek darabszáma 9,1 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában: körülbelül kétmillió gépről van szó; az árbevétel pedig 4,4 százalékos emelkedéssel elérte a 13 milliárd amerikai dollárt. A Blade és az x36 szerverek eladásai rekordot értek el, a RISC és az Itanium Unix szerverek eladása 6 százalékkal csökkent, az általuk termelt bevétel alig, 0,6 százalékkal emelkedett.

Az IBM továbbra is piacvezető 4,4 milliárd dollárral az árbevételt illetően, a maga 33,7 százalékos piaci részesedésével. A HP a második, 3,3 milliárd dolláros bevétellel, 25,2 százalékos piaci részaránnyal. Őket követi a Dell 1,4 milliárd dolláros árbevétellel és 10,8 százalékos részesedéssel, majd a Sun Microsystems 1,3 milliárd dollárral és 10,1 százalékkal, s utánuk következik Fujitsu/Fujitsu Siemens, 634,3 millió dolláros bevétellel és 4,9 százalékos piaci aránnyal.

A forgalmazott termékek számát illetően a HP vezet 26,5 százalékos részesedési aránnyal, utána jön a Dell 22,5 százalékkal, majd az IBM 16,3 százalékkal, őket követi a Sun 4,1 százalékkal, s végül a Fujitsu/Fujitsu Siemens 3,2 százalékkal.

A második negyedévhez képest a Sun produkálta a legnagyobb növekedést mind az eladott termékek számát, mind az árbevétel illetően – 6,4 és 24,7 százalékos emelkedés jellemzi őket.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM
  • HP

Azóta történt

Előzmények