Történelmi veszteség a Vodafone-nál

A világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a brit Vodafone Group a március 31-én zárult üzleti évben soha nem látott nagyságú, 14,9 milliárd fontos veszteséget könyvelt el. A veszteséget a 2000-ben vásárolt német Mannesmann cégértékének mintegy 23 milliárd fontos leírása okozta. (A Mannesmannért a Vodafone 112 milliárd eurót fizetett, ez volt Németország történetében az első, külföldi cég által végrehajtott ellenséges akvizíció.) Az egyszeri tételtől eltekintve a cég 8,8 milliárd font nyereséget ért el, ügyfeleinek száma pedig 21 millióval nőtt. A 10,11 fontos EPS meghaladta az elemzői várakozásokat, a Reuters elemzői például 9,95 fontra számítottak. Az árbevétel 10 százalékkal, 29,4 milliárd fontra emelkedett. A Vodafone részvényárfolyama 3,6 százalékkal emelkedett, miután a cég bejelentette: részvényeseinek az előző évhez képest másfélszeres, összesen 3 milliárd font osztalékot fizet, a hatékonyság növelése érdekében pedig 400 dolgozóját fogja elbocsátani.

Azóta történt

Előzmények