Tönkremennek és lassúak az SSD-k?

Feltűnően sok a probléma a flashalapú merevlemezpótlókat (SSD-ket) tartalmazó noteszgépekkel: az adattárolók meghibásodási rátája átlag feletti, ráadásul akadnak olyan helyzetek, amikor adatkezelési tempójukat tekintve nem tudják túlszárnyalni a merevlemezeket, áll a flashmemória-iparban egyébként nem érdekelt Avian Securities elemzőcég tegnap közzétett jelentésében.

Persze az SSD-k használata egyéb előnyökkel is jár, így például a mozgó alkatrészt egyáltalán nem tartalmazó adattárolóknak nincs üzemzaja, jobban ellenállnak az ütődéseknek és kevesebbet is fogyasztanak, azaz egy SSD-vel ellátott notebook hosszabb ideig működhet akkumulátorról. Más kérdés, hogy ha a fenti hátrányok valóban tömegesen és általánosan jelentkeznek, pusztán ezért megérik-e a jelentős, olykor ezer dollárnál is magasabb felárat.

Hirdetés

Komoly kezdeti rizikófaktor

Az Avian Securities úgy tudja, hogy egy nagy, konkrétan meg nem nevezett számítógépgyártó a flashalapú adattárolókkal értékesített noteszgépeinek eddig nagyjából 20-30 százalékát volt kénytelen kicserélni vagy visszavenni a tulajdonosuktól, vagy azért, mert a háttértár tönkrement, vagy azért, mert a vásárló nem volt elégedett az egység teljesítményével. A gépek túlnyomó többsége az SSD meghibásodása miatt kerül vissza a gyártóhoz: az elemző 10-20 százalékos hibaarányról beszél, ami messze nagyobb, mint a noteszgép egyik legsérülékenyebb alkatrészének tartott hagyományos merevlemezek átlagosan 1 százalékos hibaküszöbe.

Bár a jelentésben nem szerepel cégnév, valószínűsíthető, hogy az érintett számítógépgyártó az amerikai Dell, mely az elsők közt vezette be prémiumkategóriás noteszgépeinél a flashmemóriákból felépülő SSD-ket. A cégnek – akárcsak a legtöbb konkurens notebookgyártónak – a Samsung az egyik legnagyobb beszállítója, és bár a Dellnél nem kommentálták a szokatlanul magas meghibásodási arányról szóló fejtegetést, azt elismerték, hogy a drága SSD olykor csakugyan lassabb lehet a sokkal olcsóbb merevlemeznél.

A Dell CNET News.com által megszólaltatott illetékese a lapnak elmondta, hogy a flasmemóriát tartalmazó háttértárak abban az esetben jó eséllyel lassabban működhetnek, ha egyszerre több kisebb adatcsomaggal kell dolgozni, az SSD-k véletlen adatelérési ideje cserébe viszont több nagyságrenddel jobb, mint a merevlemezeké. A felmerülő teljesítményproblémát egyébként azóta állítólag már megoldotta a Samsung, mely nemrég olyan SSD-kkel jelentkezett, amelyek már a gyorsabb Serial ATA II csatolóinterfésszel rendelkeznek – igaz, ez elsősorban a folyamatos adatátviteli tempóra lehet jótékony hatással.

Nem kétséges a jövője

Szakemberek mindettől függetlenül egyetértenek abban, hogy a jövő egyértelműen a flashalapú háttértáraké: a Samsung mellett napjainkban egyre több gyártó jelentkezik gyors és nagy kapacitású SSD-kkel, ráadásul az árak a termelés felfuttatásával folyamatosan csökkennek. Legutóbb az Intel jelentette be, hogy még a nyár folyamán útnak indítja első, merevlemezeket helyettesítő SSD-családját, mely a vezető processzorgyártó illetékesei szerint minden eddig piacra került megoldásnál gyorsabb lesz, ráadásul a flashalapú tárolóknál jelenleg még átlag felettinek számító, 160 gigabájt kapacitással is elérhető lesz.

Az SSD-k tömeges elterjedése mindenesetre pár évig biztosan várat még magára, az eszközök ára ugyanis – bár folyamatosan csökken – még évekig az egyéni vásárlók „fájdalomküszöbe” felett marad. Az Intel idén nagyjából 40 százalékos általános árcsökkenést remél ezen a piacon, 2009-ben és 2010-ben pedig várhatóan évente feleződik majd az SSD-k ára.

Azóta történt