Több mint 9,5 millió mobilos van Magyarországon

Hirdetés

A júliusi 22 ezres növekedés után augusztusban 62 ezerrel emelkedett a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma, és ezzel az ügyfélszám 9 millió 532 ezerre nőtt – derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentéséből. Az előfizetői szám alapján a T-Mobile részesedése augusztus végére az egy hónappal korábbi 45,23 százalékról 45,04 százalékra csökkent, míg a Pannoné 33,28 százalékról 33,63 százalékra, a Vodafone-é pedig 21,28 százalékról 21,33 százalékra növekedett.

A forgalmazásban részt vevő – azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses – kártyák száma augusztus végén 8 millió 887 ezer volt, 53 ezerrel több, mint egy hónappal korábban. E mutató alapján a T-Mobile piaci részesedése 45,33 százalékról 45,28 százalékra, a Pannoné pedig 33,40 százalékról 33,32 százalékra csökkent, miközben a Vodafone befolyása 21,27 százalékról 21,40 százalékra nőtt.

A három szolgáltató ügyfelei a hónap során 3431 számot hordoztak, ezzel a szolgáltatót váltó ügyfelek száma összesen 126 567-re nőtt.

Azóta történt

Előzmények