Több e-könyv fogy, mint nyomtatott

A világ legnagyobb online áruházát üzemeltető amerikai Amazon.com a múlt héten – a 2010. negyedik negyedéves üzleti gyorsjelentésében – bejelentette, hogy ma már több elektronikus könyvet ad el az internetes felületen, mint nyomtatottat. Az adat az olcsóbb, papírborítású (paperback) kötetekre vonatkozik: 100 eladott ilyen példányra 115 eladott e-könyv jut. A kemény táblás nyomtatott könyveket a digitális formátum már tavaly nyáron megelőzte.

„A vásárlóinknak köszönhetően két jelentős mérföldkőhöz érkeztünk. Egyrészt túl vagyunk az első 10 milliárd dolláros negyedévünkön, másrészt – miután több millió harmadik generációs, Pearl e-ink kijelzővel ellátott Kindle-t adtunk el a negyedévben – a Kindle-könyvek megelőzték a paperback köteteket, és a legnépszerűbb formátummá váltak az Amazon.com-on” – nyilatkozta Jeff Bezos, a vállalat vezérigazgatója.

Az Amazon.com amerikai áruházának kínálatában – több millió ingyenes, szerzői jog által már nem védett munkán felül – ma körülbelül 810 ezer elektronikus könyv található, míg a nyomtatott kötetek száma több millióra rúg. A különféle formátumú kiadások forgalmi adatainak összehasonlításakor az ingyenes letöltéseket nem vették figyelembe.

A vállalat azt üzleti titokként kezeli, hogy hány Kindle olvasót adott el. Most is csak annyit árultak el, hogy a negyedik negyedévben több millió készülék fogyott, és a termék legújabb, harmadik generációjából több példányt vásároltak, mint a korábbi eladási rekordot felállító Harry Potter és a Halál ereklyéi című regényből. Az IDC piackutató becslése szerint a Kindle mintegy 41,5 százalékos piaci részesedéssel magasan vezeti az e-könyv-olvasók piacát.

Mennyire jó üzlet az e-könyv?

Az Amazon.com a tavalyi negyedik negyedévet egészséges növekedéssel zárta. Az árbevétel éves összehasonlításban 36 százalékkal, 12,95 milliárd dollárra, a nettó nyereség pedig 8 százalékkal, 474 millió dollárra nőtt. A Wall Street azonban nem volt elégedett, az elemzők ugyanis ennél is jobb számokat vártak.

A piacot egyébként régóta foglalkoztatja az a kérdés – és az ezt firtató felvetéseket a vállalat rendre elhárítja –, hogy a Kindle-biznisz mennyire nyereséges. Az iSuppli piackutató becslése szerint a harmadik generációs olvasó anyagköltsége 156 dollár körül alakul, és mivel a kiskereskedelmi ár ennél mindössze 33 dollárra több, gyanítható, hogy a gépet kis veszteséggel árulja az Amazon. Ez persze bejáratott üzleti modell – ugyanígy működik például a játékkonzolok piaca is –, a nyereség nem a hardver, hanem az ahhoz adott tartalom, jelen esetben a könyvek eladásából származik.

Azóta történt

Előzmények

  • Ha tablet, akkor iPad, ha e-reader, akkor Kindle

    Jövőre több mint két és félszer annyi táblagépet adnak el a gyártók világszerte, mint az idén. Az e-könyv-olvasók piaca jóval szerényebb mértékben bővül.

  • A tablet nem ölte meg a könyvolvasót

    Az Amazon legsikeresebb terméke a Kindle. A cég szerint a vásárlók a táblagépeket nem könyvolvasásra használják.