Gondolkozott már rajta, mennyi idős lehet a legfiatalabb hacker, aki képes térdre kényszeríteni egy Facebook-szolgáltatást? Eddig egy 13 éves tartotta a rekordot, aki még 2013-ban talált kritikus hibát a közösségi oldal rendszerében. De még ő is matuzsálemnek számít ahhoz a fehér kalapot viselő finn fiatalemberhez képest, aki bár képes lett volna rá, jófejségből nem törölte még Justin Bieber Instagram bejegyzéseit sem, hanem jelentette a bugot a szoftver kiadójának.
Az öt évvel ezelőtt indult hibavadász program eddig 4,3 millió dollárjába került a Facebooknak, 800 ember között osztották szét az összeget, mintegy 2400 sebezhetőség bejelentéséért cserébe. Átlagosan 1800 dollárt értek a felfedezett hibák, ennek bő ötszörösét, 10 000 dollárt (2,72 millió forint) kap Jani, aki a finn Iltalehti nevű napilapnak nyilatkozva azt mondta, szeretne híres biztonsági szakértő lenni, ezért ikertestvérével mindketten új gépet kapnak, de azért a pénzből jut majd új biciklire és focilabdára is.
A Helsinkiben élő gyerekek szüleit is meglepte az eset annak ellenére, hogy Jani már évek óta nagy rajongója a programozás alapú játékoknak, és néhány kisebb, pénzdíjjal nem járó bugot is felfedezett korábban. A finn kisfiú által feltárt hiba révén bárki által írt hozzászólás vagy poszthoz kapcsolódó szöveg törölhető volt.