Szerdán lesz az év első Okostelefon Akadémiája

Január 21-én a Millenárison újra Okostelefon Akadémia várja az érdeklődőket.

Hirdetés

A nyitóelőadásban a 2013-as év üzletemberének választott Vinnai Balázs, a MySis Digital Channels üzletágának vezetője mutatja be saját történetén keresztül, hogyan lesz egy online pénzügyekkel foglalkozó startupból valódi siker; milyen kompetenciák kellenek ahhoz, hogy mobillal kapcsolatos projektekkel foglalkozzon valaki, és mi lehet a jó üzleti modell titka egy startup számára.

Egy másik, nemzetközi szinten is kiemelkedő sikereket elért magyar startup, a Prezi regionális pr-vezetője, Faix Csaba előadásában az ötlet keletkezésének és gondozásának oldaláról közelíti meg az esemény témáját. Őt követően a magyar YouTube egyik legnépszerűbb szereplője, Szirmai Gergely, a Hollywood Hírügynökség videóbloggere mondja el történetét és tapasztalatait, hogy miként lehet saját magunkat és ötletünket márkává tenni, hogyan futhatunk be egy jó koncepcióval YouTube-on.

Telenor Okostelefon Akadémia

Ha egy ötlet megvalósul, és mobilalkalmazás készül belőle, az alkalmazásboltokon keresztül hozhat bevételt fejlesztőinek. Köles Kristóf, a Telenor Magyarország termékmenedzsere azt mutatja be, a milyen szerepe van a mobilszolgáltatónak abban, hogy ez a felhasználók és a fejlesztők számára egyaránt előnyös legyen.

Az izgalmas előadások után kerül sor az ország legnagyobb mobilalkalmazás-fejlesztő versenyének, az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) szervezésében zajlott Appra magyar! 2014 díjátadójára, ahol négy kategóriában (életmód, szórakozás, üzlet, kereskedelem) hirdetik ki a nyerteseket, vagyis az év hazai mobilalkalmazásait.

A szokásokhoz híven az előadások mellett, az Okostelefon Akadémia Expo területén ezúttal is jelen lesznek újdonságaikkal a legnagyobb készülékgyártók. A Firefox, a Game Channel, a FreeDee printing és az IVSZ standjai mellett a látogatók pedig megismerkedhetnek az Appra magyar! verseny ígéretes fejlesztőinek alkalmazásaival is.

A rendezvény ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • A Telenor nagy bejelentése

    Mobilos pénzügyi szolgáltatást indít a vállalat. A nagy csinnadrattával bejelentett fizetési megoldás a parkolójegy-várlásból fejlődött ki. Bankkártya is jár hozzá.

  • Sikeres negyedévet zárt a Telenor

    Növekvő árbevétel, bővülő előfizetői létszám és stabil eredmények jellemzik a Telenor Magyarország harmadik negyedévi pénzügyi teljesítményét.

  • Ma este Okostelefon Akadémia a Millenárison

    Ismét itt az ősz és ismét lesz Okostelefon Akadémia. Az ingyenes rendezvény témája az „Internet of things” – a gépek lázadása?

  • A Telenor újra meghirdeti ifjúsági versenyét

    Pályázni egyperces, mobillal készült videóval lehet, amelyben a jelentkező bemutatja, hogy milyen ötlettel tenné jobbá a világot.