Németország megkezdte a Telegram korlátozását

A német szövetségi rendőrség a Telegram leállítását kérte, egyelőre csak 64 csatornát blokkoltak az országban.

Régóta nem titok, hogy a Telegramot előszeretettel használják a szélsőséges nézeteket terjesztő felek, ugyanis az üzenetküldő fejlesztői kitartanak a titkosítási elveik mellett, és a többi közösségi platformmal ellentétben nem minden esetben működnek együtt a hatóságokkal, még a nyilvános csatornák ügyében sem.

Emiatt többek között Németország és Brazília is kilátásba helyezte a szolgáltatás betiltását, de már az EU-n belül téma egy ideje a Telegram szabályozása.

Az ügy következő lépcsőjeként a német szövetségi rendőrség a Telegram leállítását kérte – végül azonban csak 64 csatornát blokkoltak az országban.

A kritikusok szerint a Telegram egyre inkább elősegíti Németországban az oltásellenes teóriák terjedését, erőszakos tüntetések szervezésére használják, tévinformációkat közvetítenek. Külön kiemelték a szélsőjobboldalinak tartott Attila Holdmann vegán séf csatornáját, amelyet most szintén blokkoltak a koronavírusról terjesztett összeesküvés-elméletek terjesztése miatt.

A német belügyminisztériummal mostanra leültek a Telegram képviselői, de a médiának nem nyilatkoztak. A német belügyminiszter korábban jelezte: készek leállítani a Telegramot, az EU-s partnerekkel egyeztetnek a szolgáltatás szabályozásáról.

Azóta történt

Előzmények