Ma 14 órától indul a Taxify Debrecenben

Budapest után mától Debrecenben is elérhető a Taxify okostelefon-alapú utazásmegosztó szolgáltatása. A megyeszékhely a Taxify vidéki terjeszkedésének első állomása.

A hivatalos közlemény szerint a cég abban bízik, hogy egyrészt hozzájárulhat Debrecen prosperáló gazdaságához, a városban már működő vagy nemrég bejelentett, jelentős kül- és belföldi beruházások sikeréhez, illetve a nemzetközi repülőtért használók kiszolgálásához. Másrészt az egyetemen tanuló nagy számú magyar és külföldi hallgató, illetve a város kutató-fejlesztő központi jellege miatt Debrecenben az átlagosnál többen használnak okostelefont.

Minden Taxify-felhasználó kedvezményesen, diáktarifával utazhat a megyeszékhelyen. Az alapdíj 600, a kilométerdíj 280, a percdíj pedig 70 forint. Az elérhető autók az alkalmazásba épített interaktív térképen rendelhetők, de a felhasználók akár a Google Térkép alkalmazáson keresztül is láthatják a taxikat mint utazási lehetőséget. A Google Térkép bővítménye – csakúgy, mint a Taxify alkalmazás – az elérhető autók pozícióját, várható érkezési idejét és fuvardíját is kiszámolja az utasoknak. Fizetni a Taxify alkalmazáson belül is lehet, ami lehetővé teszi, hogy az utasoknak ne kelljen készpénzt használni, illetve olyan taxikat is rendelhetnek, amelyekben nincs bankkártya-leolvasó.

Emlékeztetőül: míg a fővárosban a 2016-os piacra lépésekor 20 autóval indult az észtországi startup, mára már 600 sofőrrel dolgozik együtt. Debrecenben is nagyjából ennyi autóval indul a cég, és a város méretének megfelelő bővülésben számít rövid távon.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények