Tavaszra elkészül a Thunderbird 3.1

Hirdetés

Fel akarja pörgetni a Thunderbird levelezőkliens fejlesztését a közel kétéves történetének első nagy kiadását december elején abszolváló Mozilla Messaging. A nyílt forrású szoftver következő verziója, a 3.1 a most publikált menetrend szerint január végén lép be az alfa-fázisba, és március végén éri el a kiadásra jelölt (RC) stációt. „Ha szerencsések vagyunk, a 3.1 RC1-et átnevezhetjük véglegessé, és kiadhatjuk április 6-án, kedden” – áll az ütemtervben.

Az új változat a Gecko motor friss, 1.9.2-es változatára épül majd, és tartalmazza azokat a majdnem befejezett funkciókat, melyek végül a 3.0-ba nem kerültek bele. Elképzelhető az is, hogy átalakítják a kezdőképernyőt is, a fejlesztést irányító David Ascher ugyanis korábban világossá tette, hogy a mostani megoldásnak sok értelme nincsen. „A kezdőoldal, amely a Firefoxban kifejezetten hasznos, a Thunderbirdben nem sok mindenre használható. Akkor jelenik meg, amikor csak egy mappa van kiválasztva, nem üzenet” – írta még májusban. Szerinte a csinos, de haszontalan lapot egy, a kiválasztott mappával kapcsolatos adatokat megjelenítő oldalra kell cserélni.

Ascher a múlt héten azt is bejelentette, hogy a Thunderbird fejlesztési kódneveit a jövőben ismert tengerpartok adják majd, a következő verzióét egy hawaii part, a Lanikai. A Firefox kiadásai hagyományosan nemzeti parkoktól kölcsönözik a nevüket.

Előzmények