Hirdetés

Tajvani cégek puhatolóztak Budapesten

A Tajvani Külkereskedelmi Fejlesztési Tanács (TAITRA) szervezésében a héten tajvani vállalatok képviselőiből álló delegáció látogatott Magyarországra, hogy felmérje a gazdasági együttműködésre kínálkozó lehetőségeket. Ez volt eddig a legnagyobb kereskedelmi küldöttség, mely a vitatott státuszú szigetországból érkezett hazánkba: 56 cég és számos iparág (a számítástechnikai és informatikai ipar mellett többek között az autóalkatrész-, orvosieszköz-, textil-, játék- és irodaieszköz-gyártás) képviseltette magát azon a találkozón, amelyen magyar oldalról több száz, a partnerség iránt érdeklődő vállalkozás vett részt.

Hirdetés

A delegáció vezetője a TAITRA elnökhelyettese volt. Wayne W. Wu a találkozó helyszínén tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kelet-európai régióban Tajvan harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere – Lengyelország és a Cseh Köztársaság után – Magyarország. A két ország külkereskedelmi forgalma 2007-ben volt a csúcson 800 millió amerikai dollárral, majd a pénzügyi válság hatására meredeken visszaesett. Tavaly a forgalom értéke 504 millió dollár volt, amelyből a tajvani export 390, a magyar export pedig 114 millió dollárral részesedett.

„A válság után kezd magára találni a kétoldalú kereskedelem, és remélhetőleg a jövőben lendületes növekedés várható” – reménykedett Wu. Aki kiemelte azt is, hogy nem csak azért jöttek, hogy a saját termékeiket promotálják, hanem a magyarországi importot is élénkíteni akarják.

Az elnökhelyettes rámutatott arra is, hogy már számos tajvani cég fektetett be Magyarországon. Példaként a bérgyártással foglalkozó Foxconnt és a Philips gépjárművekbe szánt optikai meghajtókat gyártó üzemét 2007-ben átvevő Lite-On IT-t említette.

Előzmények