Hirdetés

Nem érte kibertámadás a szlovák parlamentet

Egy parlamenti képviselő hibája miatt bénult le a múlt héten a szlovák parlament teljes számítógépes hálózata.

A magyar sajtó is beszámolt az esetről, amikor a szlovák törvényhozás számítógépes rendszere a múlt héten csütörtökön összeomlott az aznapi szavazások előtt.

A rendszer leállását először kibertámadásnak tulajdonították. Az ügyben indított vizsgálat során azonban kiderült, hogy a számítógépes rendszer összeomlását a legnagyobb szlovák kormánypárt egyik képviselője okozta. Robert Halák ugyanis a kulturális bizottság ülésén véletlenül rossz helyre illesztett be egy lekapcsolt kábelt – jelentette többek között a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség is.

A nem megfelelő helyre illesztett kábel következményeként a rendszer elkezdett túlterhelődni, ami végül a teljes leálláshoz vezetett. Az érintett elismerte hibáját, és elnézést kért, a sajtónak többek között ezt mondta: „Egyáltalán nem is gondolkodtam rajta. Mondom, ott egy szabadon lógó kábel, ezt be kell dugni.” Halák közölte azt is, hogy „a jövőben már nem nyúl semmihez” .

Előzmények