Gáz van: elmarad a szabad szoftveres konferencia

Véglegesen nem törölték el, de leghamarabb a jövő év elején sikerül megtartani a rendezvényt.

Az IT café is közreadta a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás idei promóciós anyagát, de úgy tűnik, hiába, ugyanis ma ezt az értesítést kaptuk a szervezőktől:

Sajnálattal közöljük, hogy a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás idén december helyett csak valamikor a jövő év elején, reményeink szerint januárban lesz. Bár a tervezett helyszíntől, az Óbudai Egyetemtől október 10-én pozitív visszajelzést kaptunk a konferenciával kapcsolatban, és ennek ismeretében kezdtünk bele a szervezésbe, azonban a november 23-án általuk átküldött szerződéstervezetében foglaltakat nem tudjuk vállalni, így új helyszínt kell keresnünk a konferenciának. Jelenleg több potenciális helyszínnel is folyamatban vannak az egyeztetések, így reményeink szerint hamarosan be tudjuk jelenteni az új helyet és időpontot.

 

Az FSF.hu Alapítvány nevében elnézést kérünk a kellemetlenségért, és bízunk benne, hogy minden érdeklődővel találkozunk jövőre az új helyszínen.

Követjük a fejleményeket.

Azóta történt

Előzmények