Szabad a számítógépvásár Kubában

Hirdetés

Kubában ismét szabadon lehet vásárolni számítógépet, DVD-lejátszót, videomagnót és jó néhány egyéb elektromos készüléket, miután a február végén államfővé választott Raúl Castro kormánya feloldotta az e berendezéseket érintő tilalmat – értesült a Reuters. „Az áramszolgáltatás minőségének javulására alapozva a kormány a legfelsőbb szinten engedélyezte korábban tiltott termékek árusítását” – áll a hírügynökség birtokába került hivatalos dokumentumban, amely a fenti készülékek mellett a televíziókat, elektromos kuktákat és rizsfőzőket, elektromos kerékpárokat, autóriasztókat és mikrohullámú sütőket is felsorolja.

A 76 éves Raúl Castro 2006 júliusa óta vezeti a közép-amerikai országot, bátyja, a gyomorműtéten átesett Fidel Castro akkor ruházta rá ideiglenesen a hatalmat. Idén február 24-én aztán hivatalosan is Kuba első emberévé választották; beiktatásakor az életkörülmények javítását ígérte.

Azóta történt

Előzmények