Nem csak a kutyák kapnak chipet, hanem az óvodások is


Már nem először adunk hírt arról, hogy egyre több helyen kezdik a gyermekek felügyeletére használni a modern technológiát, nevezetesen a helymeghatározást lehetővé tévő GPS-t valamilyen módon. Eddig leginkább az Egyesült Államokból érkeztek hírek ilyen megoldásokról, ám mostantól kontinensünk sem érintetlen: a minden eddig kísérlet esetében igen nagy vitát kiváltó technológiát a tesztidőszak elteltével bevezethetik a svéd óvodákban is – és persze a viták itt sem maradtak el.

A kisgyermekek elektronikus nyomkövetése ugyanazokat az aggodalmakat keltette fel Svédországban is, mint az USA-ban. A kifogásokat emelő szülők egyrészt a nevelés elgépiesedésétől félnek, vagyis hogy az intézmények majd létszám-takarékosságra használják fel a lehetőséget, hiszen egy monitoron egyetlen ember is el tudja látni több pedagógus felügyeleti munkáját (legalábbis részben), másrészt pedig attól, hogy a magánélet védelmét mindenképp megtörő nyomkövetés alkalmazása roppant veszélyes lehet etikailag is a kicsiknél, hiszen így már egy olyan környezetben nőnek fel, ahol a megfigyelés, a technológiai kontroll természetes.

Ugyanakkor azok a pedagógusok, akik már korábban bevezették intézményükben a technológiát, egyáltalán nem aggódnak, sőt üdvözlik a megoldást: az AP hírügynökségnek nyilatkozó óvónő azt mondta, hogy ha a piciket elviszik kirándulni, akkor számukra nagyon-nagyon hasznos a nyomkövetés, ha például elkóborol egy gyerek az erdőben, és eddig csak pozitív tapasztalatokról tud beszámolni.

Nem meglepő, hogy az adatvédelemre, a magánélet biztosítására meglehetősen kényes svédeknél több olyan cikk is megjelent a jelenséget kommentálva, melyek azt mondják, hogy inkább az óvodák személyzetének bővítésére kellene az eszközökre szánt pénzt felhasználni, mert hiába nagy segítség bizonyos szituációkban a chip, ha hosszabb távon, „a megfigyeltek társadalmának” kialakításával beláthatatlan károkat okoz.

Az alkalmazott eszközöket gyártó cég vezetője természetesen másképp látja a helyzetet. Johan Stromhage azt hangsúlyozta, hogy az eszközök nem helyettesítik a nevelőket, mindössze új, hatékony lehetőséget biztosít a számukra, emellett az adatvédelem miatt sem kell aggódni, mivel a rendszer nem tárolja a személyes adatokat. Cége egyébként már a tesztidőszak alatt is több tucat megrendelést kapott magánóvodáktól.

Az illetékes svéd adatvédelmi hatóság egyébként még vizsgálja a technológiát, és mint képviselőjük elmondta, alaposan végig kell rágniuk magukat a problémán, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy becsülendő célból kifejlesztett megoldásokat később rossz célokra használtak fel.

Azóta történt

Előzmények