Összehangolt kibertámadás svéd weboldalak ellen

Hirdetés

A svéd rendőrség egyelőre sötétben tapogatózik a legutóbbi DDoS-támadás után, mely saját weboldalát, és legalább 40, különféle médiacég felületét érintette. Utóbbiakban közös, hogy mindannyian a Basefarm nevű IT-szolgáltatónál foglaltak szervereket, a cégnél dolgozó szakemberek szerint egyik kliensük, a tartalomfejlesztéssel foglalkozó Adeprimo volt az elsődleges célpont. „Normális esetben másodpercenként körülbelül 800 laplekérést regisztrálunk, a [túlterheléses]  támadás során legalább 400 ezret kaptunk” – számolt be az eseményekről a Basefarm vezérigazgatója a The Local híroldalnak. A károsultak között van a Göteborg vezető napilapja, a Göteborgs-Posten is, mely az Adeprimo platformját használja; a felület múlt csütörtökön kora reggeltől egészen délig nem volt elérhető. A Basefarm egyelőre belső vizsgálatot folytat az ügyben, illetve a hatóságok számára készít hivatalos jelentést. Mint kiderült, a támadás előtt semmiféle fenyegető üzenetet nem kaptak, vagyis a kiberattak mindenkit váratlanul ért. Az indíték ismeretlen.

A második hullám már a svéd rendőrség weboldalát taglózta le, a hatóság felülete délután órákra elérhetetlenné vált. „Nem hisszük, hogy ez véletlen” – utalt a két támadássorozat közötti esetleges kapcsolatra a rendőrség egyik IT-biztonsági vezetője. Habár a rosszfiúk bárhol lehetnek a világban, a szakemberek mindkét esetben felfigyeltek az Egyesült Államokból érkező óriási forgalomra, mely nagysága – nem mellékesen – azonos méreteket öltött.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények