Súlyos veszteségek a Synergonnál

Negyedmilliárd forintos csoportszintű veszteséggel zárta az első kilenc hónapot a Synergon-csoport. A cég vezetése azt tervezi, hogy széleskörű szerkezeti változtatásokat hajt végre a külföldi tagvállalatok stabil működésének biztosítása érdekében.

A Synergon Csoport 243,5 millió forint adózott veszteséggel zárta az első háromnegyed évet (ebből az utolsó negyed 211,2 milliót termelt), szemben a tavalyi 85,6 millió forintos nyereséggel (illetve a harmadik negyedéves, 171,3 milliós mínusszal) – tette közzé a cég. Az anyavállalatra jutó kilenchavi adózás utáni eredmény 137,8 millió forint pluszból 162 milliós mínuszba fordult.

A csoport a negatív eredményt részben a cseh Infinity és a horvát Span leányvállalatok veszteséges működésével magyarázza. Egy másik számítás szerint ugyanakkor alacsonyabb veszteséggel zárták az első kilenc hónapot, mivel tavaly az első három negyedévben visszaforgattak egy 372 millió forintos korábbi céltartalékot. Ezen egyszeri hatás nélkül 2005-ben 235 millió forint volt a veszteség. A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján összeállított gyorsjelentés szerint a csoport bevétele 14,6 milliárd forint volt, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

 

A csoport árbevétel-növekedését elsősorban az anyavállalat generálta. A Synergon Nyrt. és a SAO-Synergon Kft. 29 százalékos árbevétel-növekedését több tényező együttesen okozta. Egyrészt várhatóan az egész évet pozitívan befolyásolják a távközlési szektor szélessávú hálózatainak bővítése kapcsán bővülő igények, másrészt az időszak folyamán jelentős, az uniós forrásokat felhasználó önkormányzati megrendeléseket is kapott a társaság. Számottevő élénkülés volt tapasztalható az iparvállalati ügyfélkör részéről is. Cégszinten jól érzékelhető a tavalyi év folyamán megerősített kereskedelmi tevékenység hatása, hiszen az újabb megrendelések már több területen is erőforrás-bővítést igényelnek.

A leányvállalatok közül a Fibex első három negyedévi teljesítményével felülmúlta a bázisidőszaki árbevételt. A cég eredményében az év első részében a később induló kábelezési munkák miatt még jelentős elmaradások keletkeztek, a harmadik negyedév végére a bázisidőszakot 3 százalékkal meghaladó árbevételt produkált a társaság. A működési költségek – részben létszámbővítés miatt – a tárgyidőszakban megugrottak.

Az Infinity árbevétele a gazdaságtalan tevékenységek megszüntetése, illetve egyes korábbi piacok kiesése következtében 6 százalékkal maradt el a bázisidőszak megfelelő értékétől. A cseh társaságban lezajlott hatékonyságjavító intézkedések hatására üzemi szinten 13 százalékkal csökkent egy év alatt a veszteség mértéke.

Az előző negyedévekhez hasonlóan a harmadik negyedévet is veszteséggel zárta a Span, amelynek egyik legfontosabb piacán, a Microsoft-megoldások alkalmazásának területén kellett a korábbinál is erősebb versennyel szembesülnie. Az erős verseny a korábbinál jóval alacsonyabb fedezeti szintet eredményezett, így bár a horvát tagvállalat árbevétele 22 százalékkal bővült, a harmadik negyedévet 164 millió forint veszteséggel zárta.

Előzmények