Hirdetés

Hatalmas csalás volt az új SQUID kriptovaluta

Több mint 310 ezer százalékkal ugrott meg az új slágert jelentő kriptopénz árfolyama, majd minden eltűnt és összeomlott.

Megdöbbentően nagy sláger lett a Squid Game, a népszerű Netflix-sorozatra pedig egy új kriptopénzt is felépítettek.

Nagyjából két hete kezdhettek el tokeneket vásárolni a befektetők, az elképesztő árfolyam-növekedés miatt pedig nagynevű oldalak is beszámoltak a SQUID-ről. A Gizmodo (többek között) már ekkor rámutatott, hogy hatalmas csalásról lehet szó, nem sokkal ezután pedig a befektetők arra kezdtek panaszkodni, hogy nem tudják eladni az új kriptopénzüket. Ennek ellenére több mint 310 ezer százalékkal (nem elírás) nőtt az értéke a SQUID-nek.

Végül a tegnapi napon teljes mértékben összeomlott, elveszítette az értékét, és még a Twitter is lekorlátozta a kapcsolódó fiókot, gyanús tevékenység miatt. A token oldala és közösségi fiókjai mind eltűntek.

Szakértők szerint a SQUID-nek soha nem volt köze a Netflixhez vagy a közelgő játékhoz, azonban a mögötte álló csalók 3,3 millió dollárt zsebeltek be a becslések alapján.

Bár sok helyen már korábban súlyos figyelmeztetéseket adtak ki, a pénzügyi intézetek pedig régóta igyekeznek felhívni a hasonló esetekre a figyelmet; most mégis rengetegen vannak, akik minden befektetésüket elveszítették. A szakértők az eset kapcsán ismét emlékeztettek: a társadalmi őrületek hatására nem biztos, hogy olyan jó ötlet bevásárolni a mémnek számító kriptotermékekből, még ha úgy is tűnik, hogy elsöprő a siker. Az igen gyors értéknövekedés mellett a spekulációs hullám sokszor hirtelen ér a végéhez, az óvatlan befektetők ilyenkor pedig jelentős veszteségeket szenvednek el.

Azóta történt

Előzmények