Az FAA ellenőre nélkül többé semmit nem lőhet fel a SpaceX

Ezen felül pedig az amerikai képviselőház közlekedési bizottsága is vizsgálatot indított a SpaceX kilövései kapcsán.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a héten arról döntött, hogy a SpaceX Boca Chica kilövőállomásáról többé semmi nem indítható el, kizárólag akkor, ha az FAA biztonsági ellenőre a helyszínen van.

Erre azután került sor, hogy decemberben a Starship fellövésekor a SpaceX megszegte a licenckövetelményeket.

Az FAA szerint mindez az FAA felügyeletének következménye, gondoskodni akarnak ugyanis arról, hogy a SpaceX betartja a szövetségi szabályozásokat, illetve így védik a közbiztonságot. A SpaceX köteles biztosítani a kilövésekről szóló menetrendet, hogy az FAA felügyelője időben a helyszínre utazhasson.

Elon Musk egyébként hétfőn pont a Twitteren közölte, hogy az FAA ellenőre nem ért oda időben a Starbase-re, ezért elhalasztották a tervezett kilövést.

Az FAA többek között amiatt is aggódik egyébként, hogy amennyiben a becsapódáskor robbanás keletkezik, akkor olyan lökéshullám indul el, ami a területtől távol eső régiókban is betöri az ablakokat.

A SpaceX kilövései kapcsán vizsgálatot indított az amerikai képviselőház közlekedési bizottsága is.

Azóta történt

Előzmények