A Sony hatalmas gyárat építene a mobilos kameraszenzorokhoz

5,8 milliárd dollárt fordítanának egy üzemre Japánban, ami kizárólag mobilos kameraszenzorokat gyártana.

A Nikkan Kogyo japán lap beszámolója szerint a Sony jelenleg is azt fontolgatja, hogy 5,8 milliárd dollárnak megfelelő összeget költ el egy új gyárra Japánban, amelyben kizárólag mobilos kameraszenzorok készülnének.

A Kumamotóba tervezett gyár elvileg 2025-ben indulna el legkorábban, ezt elsőként a Nikkei tudta meg. A Nikkei szerint a japán cég vezetése nagyon óvatos az építkezés időzítésével és a befektetés pontos méretével, ugyanis nagyon aggódnak a globális gazdaság lassulása miatt.

A világjárvány óta a nagyobb országok, így az USA, az EU egésze és Japán is mindent megtesz a helyi chipgyártás fokozásáért, sorra épülnek a hatalmas gyárak. Ami Kumamotót illeti, a TSMC is felhúz egy újabbat 8,6 milliárd dollárból. A Sony ebből az üzemből szerez majd chipeket a képkezelő szenzoraihoz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények