Sokkal olcsóbb lett az SP1-es Vista

A Windows Vista nemrég megjelent első szervízcsomagja révén nemcsak stabilabb és kiforrottabb, de lényegesen olcsóbb operációs rendszerré is vált. Azok a napokban forgalomba kerülő Vista-telepítők, melyek már integrálva tartalmazzák az első javítócsomagot, adott esetben nagyjából 30-40 százalékkal is olcsóbbak lehetnek a tavaly év elején megjelent első kereskedelmi változatokhoz képest. Az árpolitika a szoftveróriás korábbi terveinek megfelelően alakul, Magyarországon is.

Hirdetés

Az árcsökkentés – melyet tudomásunk szerint az összes hazai viszonteladó egységesen érvényesít – ugyanakkor csak egyetlen licenckonstrukciót érint, az operációs rendszer retail, vagyis magyarul „dobozos” változatát. Egyelőre nem lesznek tehát olcsóbbak a világszerte legnépszerűbbnek tekintett, úgynevezett gyártói, vagy OEM-licencek, melyeket a konstrukció nevére rácáfolva magánszemély elvileg éppúgy megvásárolhat, mint a dobozos kiszerelést.

VerzióRégi árÚj ár
Windows Vista Home Basic77 800 Ft51 400 Ft
Windows Vista Home Premium92 300 Ft60 900 Ft
Windows Vista Business114 900 Ft83 200 Ft
Windows Vista Ultimate155 000 Ft86 000 Ft
A feltüntetett összegek kalkulált bruttó végfelhasználói árak. A tényleges fogyasztói ár további tényezők (például forintárfolyam) függvényében változhat.

A dobozos Microsoft operációs rendszer a licencfeltételekben meghatározottak szerint olyan lehetőségeket ad a felhasználók kezébe, melyek alapján adott esetben többeknek megérheti kifizetni az OEM licencekhez képest jelentős, 2-2,5-szeres felárat. Az OEM konstrukcióban licencelt operációs rendszerek például a telepítéskor a gép szerves részévé válnak, nem értékesíthetők tovább önállóan, ezután nem lehet őket másik számítógépre installálni. A dobozos változatok ezzel szemben tetszőleges alkalommal és tetszőleges számú (de egyszerre csak egy) számítógépre telepíthetők, nem utolsósorban a Microsoft terméktámogatást nyújt rájuk, míg az OEM licenceknél ugyanezt a számítógép gyártójának kell biztosítania.

Kedvező áruk miatt ma mégis elsöprő többségben az OEM szoftverek fogynak, az általunk megkeresett Microsoft-disztribútornál, a Kvazar-Micro Hungary Kft.-nél úgy becsülik, hogy egy dobozos Windows-változatra nagyjából ötszáz OEM kiszerelés jut. Ezek egy része végül magánszemélyek kezébe kerül, akik ha elvégzik a telepítést, a licencfeltételeknek megfelelően maguk is „számítógépgyártóvá” válnak, így elvileg csak magukra hagyatkozhatnak az operációs rendszer használata során felmerülő problémák megoldásában.

Azóta történt

Előzmények