Sokat vártak az internet-cégektől

Érdekes hetet tudhat maga mögött az amerikai tech-szektor, annak is főként két emblematikus tagja, a Yahoo! és a Google. A két riválisból az előző kedden, tőzsdezárás után tette közzé gyorsjelentését, amelyben arról számolt be, hogy bevétele egy év alatt 70 százalékos növekedést ért el – és ebben nincs is benne a rivális Google-ban birtokolt tulajdonhányad értékesítéséből származó összeg. A társaság részvényeinek árfolyama ennek ellenére még aznap az Ineten zuhant 10,5 százalékot, majd ezt a lendületet folytatva a másnapi kereskedésben 11,5 százalékot a Nasdaqon. Hogy lehet ez? – kérdezheti joggal a befektető.

A gondot az okozta, hogy a társaság nem múlta felül a negyedéves részvényenkénti nyereségre vonatkozó várakozásokat – sőt, éppen, hogy csak elérte azokat, miközben az eladások rosszabbak lettek a vártnál, és a Yahoo! nem emelt az erre vonatkozó éves előrejelzésén sem. A Yahoo! tökéletes példája annak, hogy a hosszabb távra befektetőknek miért nem kell annyira figyelniük a rövid távú eredményekre. A spekulánsok számára csalódást keltő számok, a felfokozott várakozások miatt bűnhődik a társaság, pedig az eredmények egyáltalán nem indokolják ezt.

Az tény, hogy az eladásokat a társaság az idén 41 százalékkal a tavalyi fölé várja, és ez akkor is komoly fegyvertény, ha ezen a számon az online reklámkiadások visszaesése miatt nem emelt. Ami pedig a várakozásokat illeti: köztudott, hogy egy társaság részvényei sokkal jobban szerepelnek, ha a befektetők elfogadható szintre csökkentik várakozásaikat. Pont ez történt az eBay-jel is, miután szerdán közzétette gyorsjelentését. Az internetes aukciósház eladási és nyereségvárakozásai is jobbak lettek a vártnál, miközben az éves eredményre vonatkozó prognózisát növelte a cég. Ennek eredményeként az eBay részvényei 18 százalékos hajrát hajtottak végre a csütörtök reggeli kereskedésben. Az egész évet tekintve azonban már nem szerepelt ilyen jól a társaság: januárban kiadott jelentése nem nyerte el a Wall Street tetszését, az akkori éves prognózis alulmúlta a befektetők várakozásait, ami miatt aztán az egész évet mintegy 30 százalékos mínuszban töltötte.

Egyes elemzők szerint a tanulság az, hogy a hosszabb távra befektetőknek nem szabad belebonyolódniuk a gyorsjelentések okozta aggodalomba, ezt érdemes a day-traderekre és a spekulánsokra hagyni. A Legg Mason elemzője, Scott Devitt szerint az olyan internettársaságokat, mint a Yahoo!, a Google és az eBay nem három-négyhavi szinten kell vizsgálni, hanem három-négyéves periódusban. Hiba, hogy egyes befektetők a gyorsjelentésekben foglalt adatokat felszorozva éves adatokra következtetnek – mondta az elemző. Persze a képet árnyalja a dotcom-lufi egykori kipukkadásakor bekövetkezett óriási esés, ami miatt a piac érzékenyebb a tech-szektorra. A lényeg, hogy nem szabad félreérteni azt a negatív reakciót, ami egy várakozásokat enyhén alulmúló jelentés kapcsán következik be.

A Yahoo! és az eBay a jövőjét tekintve komoly várakozásoknak néz elébe, a Standard and Poor's részvényelemzője szerint. Nemcsak az Egyesült Államokban rejlik nagy lehetőség a két társaságban, hanem nemzetközi szinten is – mondta Scott Kessler. Ugyanez természetesen elmondható a Google-ról is: a társaság csütörtökön tette közzé gyorsjelentését. Az adatok előtt a részvények árfolyama mindenkori csúcsot döntött 317,80 dolláron, a jelentés után azonban 11 százalékkal, 290 dollárra zuhant. Pedig a tavalyi kibocsátás óta 270 százalékkal emelkedett a papírok árfolyama, a társaság megduplázta eladásait és még ennél is nagyobb profitnövekedést ért el. Akkor mi történt? Túl nagyok voltak a várakozások. A SFG elemzője, Marianna Wolk szerint az elmúlt három negyedévben a Google eredményei jelentősen meghaladták a várakozásokat, ez a negyedév azonban nagyon szolid volt. Egészen pontosan fogalmazva, az eredmények most nem lépték túl a várakozási küszöb magasabb végét.

Nagyon nagy lett tehát annak a veszélye, hogy a jó eredmények miatti komoly várakozások után egy ilyen eredményt közlő cég papírjai a lejtő alján kötnek ki, míg fundamentálisan semmi nem indokolja ezt. Az elemzők szerint ilyenkor kell hosszú távra bevásárolni.

Előzmények