Sokat hoz a kiadóknak a letöltés, de nem eleget

Hirdetés

A digitáliszene-eladásokból származó árbevétel tavaly közel a duplájára, 2 milliárd dollárra nőtt, a kiadók mégsem elégedettek, mert az internetes és mobilos vásárlások még mindig nem kompenzálják a CD-forgalom visszaesését. A Nemzetközi Hanglemezipari Szövetség (IFPI) előzetes adatai szerint tavaly 40 ország közel 500 törvényes zeneboltjából 795 millió dalt töltöttek le a felhasználók, 89 százalékkal többet, mint 2005-ben. Eközben a legálisan megvásárolható zenék száma megkétszereződött, és 4 millió fölé emelkedett.


Allofmp3.com: szálka a kiadók szemében

A digitális zene jelenleg a teljes zeneforgalom 10 százalékát adja, és az IFPI úgy számol, hogy 2010-re ez az arány 25 százalékra kúszik fel. Hiába azonban az elektronikus forgalmazás csinos növekedése, ha az iparág teljes árbevétele így is 4 százalékkal csökkent. „Az átalakulás üteme lélegzetelállító, de egyelőre a szent grált nem találtuk meg. Szeretnék arról beszámolni, hogy a CD-forgalom visszaesését ellensúlyozza az online és mobilos árbevétel legalább olyan mértékű vagy nagyobb bővülése, de egyelőre a globális piacon nem ez a helyzet” – kesergett a BBC beszámolójában a számok felett John Kennedy IFPI-elnök.

A szervezet úgy látja, hogy a fájlmegosztók elleni perek – melyekből csak 2006-ban 10 000-et indítottak világszerte jogvédett anyagokat nagy tételben feltöltők ellen – elrettentő hatása érezhető volt, de az egyének elleni fellépés nem elég hatásos. Az IFPI a kalózkodás hatékonyabb visszaszorítása érdekében az internetszolgáltatókkal lépne szövetségre.

Azóta történt

Előzmények