Hirdetés

Jön az 5G, de a fejlesztők már a 6G-n dolgoznak

Dél-Koreában is megindult az 5G bevezetése, igen nagy sikerrel, ám a vállalatok már a továbbfejlesztést tervezik.

Épp a legújabb generációs mobil adatátviteli technológia, az 5G néven emlegetett megoldás bevezetésének időszakát éljük, de a technológiai fejlesztéseken túljutott, a kereskedelmi alkalmazással elfoglalt vállalatok kutatói ezzel párhuzamosan már a következő fázist, a 6G-t tervezik.

Hirdetés

Ennek jele, hogy az 5G kifejlesztésében és bevezetésében élen járó dél-koreai szolgáltató, az SK Telecom megegyezett a távközlési ipar két nagyvállalatával, a Nokiával és az Ericssonnal, valamint a Samsunggal, hogy együtt dolgoznak az 5G továbbfejlesztésén, illetve a következő lépcső, a 6G kialakításán.

A rövid bejelentés szerint a még csak a koncepciókialakítás időszakában lévő közös munka során az SK Telecom vázolja fel a technológiai követelményeket, valamint a lehetséges üzleti modellt, a partnerek erre reagálnak majd, hogy elkezdődhessen a tényleges fejlesztési tevékenység.

Ahogy annak idején az 5G esetében is, a 6G-nél is abban a fázisban járunk, hogy a szabványok, a közösen elfogadott megoldások még nem alakultak ki – ezeket maguk a résztvevők dolgozzák majd ki, és hosszas egyeztetésekre lehet számítani.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a világ több helyén is belevágtak már a kutatók a 6G fejlesztésébe.

Azóta történt

  • Sok pénz van az 5G-ben

    Lassan már a csapból is a következő generációs mobilhálózat folyik, de láthatóan ez nem véletlen.

Előzmények