Mi lesz veled, Sharp?

A drasztikus változás azért következett be a vg.hu szerint, mivel arról szóltak a sajtóhírek, hogy a multinacionális cég azt tervezi, hogy drasztikus átszervezési programja részeként 99 százalékkal, 100 millió jenre (740 ezer euróra) szállítja le jegyzett tőkéjét. Az évek óta igen nehéz gazdasági helyzetben lévő cég árfolyama 68 jennel, 26,36 százalékkal, 190 jenre esett, napi mélypontján mindössze 178 jent adtak érte.

Hirdetés

Az egykor a japán gazdaság egyik zászlóshajójaként számon tartott cég vezetése csütörtökön ismerteti üzleti tevékenységének eredményeit és terjeszti elő középtávú terveit. Úgy tudni, hogy a csőd elkerüléséért küzdő Sharp a tőkeleszállítás mellett elsőbbségi részvényeket is kibocsátana mérlegfőösszegének emelésére.

A Nikkei című japán gazdasági napilap hétvégi számában megjelent értesülésekre reagálva a Sharp hétfőn közleményben tudatta, hogy tőkepolitikáját illetően különböző lehetőségeket fontolgat, „ideértve elsőbbségi részvények kibocsátását és a tőkeleszállítást”, de még nem hozták meg a végleges döntést.

Csődközelben a Sharp
[+]

A Sharp jegyzett tőkéje 120 milliárd jen (890 millió euró), éves forgalma pedig meghaladja a 20 milliárd eurót. A tőkeleszállítás 99 százalékos mértéke példátlan lenne egy ilyen óriáscég esetében. A cél az lenne a vg.hu elemzése szerint, hogy olyan kategóriába – a kis- és középvállalatok közé – kerüljön a vállalat, amelyben kisebb a fiskális nyomás, kedvezőbbek az adózási feltételek.

A Sharp tárgyalásokat folytat hitelezőivel, a Mizuho és a Mitsubishi UFJ pénzügyi csoporttal átszervezési programjáról, amely egyebek között munkahelyek megszüntetését, költségcsökkentési lépéseket és az adósság részvényekre történő cseréjét is tartalmazza. Bennfentes források közlése szerint 200 milliárd jenes adósság leírását tennék lehetővé a részvénycserével.

Korábbi sajtóértesülések szerint a kormány nyomást gyakorolt a bankokra, hogy tegyenek meg mindent a Sharp csődjének elkerülésére. Három év alatt ez lenne a második nagyobb mentőcsomag a Sharp számára, amely kemény versenytársakkal küzd fő üzletágában, az okostelefonokban és televíziókban felhasznált folyadékkristályos kijelzők gyártásában.

Emellett az árfolyamváltozások is súlyosan érintik. Amikor a jen erős volt, a vállalat arra kényszerült, hogy külföldre vigye elektronikus eszközeinek gyártását. Most, amikor a dollárhoz képest jelentősen gyengült a japán fizetőeszköz, a külföldön gyártott és Japánba importált Sharp-termékek jelentősen megdrágultak, így csökken a kereslet irántuk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények