A Dunavecsén épülő okosgyárban várhatóan 2024-ben indul a termelés

A Schneider Electric új üzemének beruházási értéke 40 millió euró – közölte a társaság.

Az okosgyár területe 25 ezer négyzetméter lesz, és az üzem  minden jelenlegi technológiai, fenntarthatósági és digitális elvárásának megfelel majd: karbonsemleges működés mellett és a legfejlettebb ipari technológia segítségével gyártanak elektromos elosztóberendezésekhez szükséges középfeszültségű termékeket – írták a közleményben.

Hozzátették, hogy a tervek szerint 500 magasan kvalifikált munkahelyet biztosítanak a környéken élőknek 2025 után. Arra is kitértek, hogy a Schneider Electric célja, hogy 2025-re szén-dioxid-semlegességet érjen el működésében, 2030-ra pedig nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást érjen el, ennek szellemében építi dunavecsei okosgyárát is.

A vállalat a karbonsemlegesség elérése érdekében úgynevezett Zero Carbon Projectet is indított, hogy a legnagyobb beszállítóit segítse 2025-ig felére csökkenteni saját szén-dioxid-kibocsátásukat, a programhoz már több mint ezer beszállító csatlakozott.

„Az idei beruházásaink és fejlesztéseink, illetve a dunavecsei projektünk is mutatják, hogy elkötelezettek vagyunk a magyar piac iránt. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben még inkább felértékelődik a vállalkozások körében az energiahatékonyság, mi pedig készen állunk arra, hogy termékeinkkel és szolgáltatásainkkal támogassuk a magyar cégeket az ezzel kapcsolatos törekvéseikben. A múlt évben a hazai érdekeltségeink összesített árbevétele közel 340 milliárd forint volt, ezt idén a számításaink szerint sikerül túlszárnyalni és jövőre is további növekedéssel számolunk” – mondta el Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon, ahol mintegy 2000 embert foglalkoztat. A társaságnak négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja van Magyarországon. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központja, valamint Energia- és Fenntarthatósági Szolgáltatóközpontjának európai központja és a társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központja is.

Előzmények