Nicolas Sarkozy francia elnök a múlt hét péntekjén újabb tanújelét adta annak, hogy Európa legdemagógabb populista politikusainak egyike, amikor a G8-ak és a G20-ak kulturális minisztereinek Avignonban tartott találkozóján kijelentette, hogy országában létrehoznak egy új szervezetet, mely a zenészek támogatását az internetszolgáltatóktól beszedett járulékokból valósítja meg.
A kultúra és a digitális kor viszonyát tárgyazó összejövetelen Sarkozy kissé zavarosan fejtette ki, hogy miképp, milyen okok alapján is vélik úgy kulturális miniszterével, Frédéric Mitterrand-nal, hogy szükség van egy új adónemre. Zavaros, annak ellenére, hogy a demagógia látszólag mindig világos: létező problémákat egyszerűsít le a végletekig, hogy válaszai is egyszerűek, a tömegek számára könnyen emészthetőek legyenek. A demagóg a világot mindig egyszerűnek igyekszik láttatni: a komplex problémát szerinte mindig egyetlen bűnbak okozza, vagyis elegendő kemény kézzel odacsapni, megrendszabályozni a vétkest, és máris minden megoldódik.
Adóztatni: de kit és milyen alapon?
Az elnök elgondolása önmagában nem az ördögtől való, hasonló intézmény már működik Franciaországban, mely a filmeseket támogatja, ám az is igaz, hogy a kulturális járulék itt is, akárcsak más országokban az ilyen adók, még a hagyományos médiavilágra lett kitalálva. A digitális műsorterjesztés azonban más struktúrában, más elvek alapján zajlik, új, megoldandó problémákat vetve fel, melyek jó része máig vita tárgya. Ezek egyike például a „net neutrality”, mely az interneten áramló adatok semleges státuszát feltételezi, így biztosítva egyenlő esélyeket az itt tevékenykedőknek, és ebből fakad az is, hogy magát az adatáramlást biztosító hálózatot működtetőt kiveszik ebből az üzleti modellből, ők tartalmi szempontból semlegesnek számíta(ná)nak.
Sarkozy azonban másképp látja, egy mostanában egyre erősebben jelentkező gondolkodásmódot képvisel, amikor azt mondja, hogy az internetes forgalomból bőségesen profitáló szolgáltatóknak hozzá kell járulniuk az új alkotások létrejöttéhez. A gond ezzel a felfogással az, hogy tartalmaz egy elképesztő csúsztatást, ugyanis az üzleti folyamatban az internetszolgáltatók nem ugyanabban a státuszban vannak, mint a jegybevételek 11 százalékát a Nemzeti Filmközpontnak (Centre national de la cinématographie – CNC) befizető mozik. Sarkozy hagymázas ötlete olyan, mint ha a CNC a világítást és a vetítőgép működését biztosító villamos művektől vagy a kópiákat szállító cégektől kérné a filmtámogatási adót, nem pedig a vetítésből bevételhez jutó mozitulajdonostól.
Egyre zavarosabb
Az online zenekínálatban az internetszolgáltató csak csatorna, magát a tartalmat a tartalomszolgáltatók kínálják. E vállalkozások megadóztatása már nem eszement ötlet, bár a nemzetközi működés miatt korántsem egyszerű a gyakorlati megvalósítás. Erre is tett utalást Sarkozy az AFP hírügynökség beszámolója szerint, itt melegítette fel újra azt a már négy éve feltálalt levest, amelynek savát-borsát az adja, hogy az olyan cégeket, mint a Google, a Facebook, a Microsoft stb., keményen meg kell adóztatni, ugyanis a francia felhasználókra, a francia piacra építve, a francia infrastruktúrát felhasználva folytatják gyümölcsöző üzleti tevékenységeiket, ám adót ezért a francia államnak nem fizetnek. (Itt megint csak nehezen értelmezhető az, hogy az internetes hálózatot mint az állam, az adófizetők pénzén létrehozott és fenntartott infrastruktúrát prezentálta.)
A továbbiakban a magukat extrém módon megszedő szolgáltatók, a globális nagytőke részeként tevékenykedő nemzetközi internetes nagyvállalatok, illetve a jövő, valamint a tulajdon iránt felelősséget nem érző illegális letöltők ellen egyszerre hadakozó Sarkozy meleg szavakkal dicsérte egyik kedves gyermekét, a „három dobásod van” néven elhíresült kalózellenes törvényt, az Hadopit, melynek – szerinte – az illegális letöltések 35 százalékos visszaesése köszönhető, majd érzelemteljesen hangsúlyozta, hogy törekvéseiben kizárólag a kultúra jövője miatt érzett aggodalom vezeti.
Ha csak úgy nem.
