Tovább bővít Magyarországon az SAP

Négymilliárd forintos beruházást jelentett be az üzletiszoftvercég, melynek köszönhetően közel kétszázötven új munkahely létesült, illetve jön majd létre, és egy új irodaépületet is felépítenek a budapesti Graphisoft parkban.

A bejelentés szerint az új munkahelyek közös jellemzője, hogy elősegítik a világon és Magyarországon is terjedő ipar 4.0 további térhódítását. Az év elején elindított beruházás megerősíti az SAP korábbi, hárommilliárd forintos befektetését, melynek keretében a társaság Magyarországon hozta létre globális felhőinformatikai támogatóközpontját, száz új munkahelyet teremtve.

Magyarország egyre közelebb jut ahhoz, hogy az informatika és a digitális fejlesztések területén is betöltse az adottságainak megfelelő szerepet – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az esemény ünnepélyes bejelentésén. A kormány továbbra is elkötelezett, hogy folytassa a beruházásokat ösztönző és a növekedést támogató gazdaságpolitikát, illetve továbbra is komoly hangsúlyt helyez az innovációvezérelt, az új technológiákat alkalmazó ipari termelés további térnyerésének elősegítésére – emlékeztetett a szakminiszter. Hozzátette: Magyarország újraiparosítási programjában, az Irinyi Tervben a fejlesztendő ágazatok között kitüntetett helyet foglal el az infokommunikációs szektor.

Az SAP jó befektetési célpontnak tartja Magyarországot – hangsúlyozta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Működésünk záloga a hazai szakemberek tudása. Ezért is fontos, hogy a legjobb munkahelyet tudjuk számukra biztosítani. Bővülésünk emellett nem valósulhatna meg az erős egyetemi kapcsolataink, a vállalatok innováció iránti, növekvő nyitottsága nélkül” – tette hozzá a cégvezető.

Az SAP az elmúlt három évben megduplázta magyarországi alkalmazottai létszámát, és jelenleg már több mint 900, magasan képzett munkatársuk dolgozik az országban. A közel 20 éves SAP Hungary Kft. széleskörű tevékenységgel van jelen a piacon, és folyamatos innovációval segíti a hazai és nemzetközi cégek digitális átalakulását. Az értékesítési tevékenység mellett exportpiacra is készülő alkalmazások fejlesztésével is foglalkoznak Budapesten, emellett támogatási részlege és innovatív, felhőinformatikai központja is van a vállalatnak Magyarországon.

Új irodaház épül

A nagyarányú létszámbővítés miatt új irodaházat is építtet a meglévő mellé a szoftvercég. Az új létesítménybe a jövő év elején költözhetnek majd be a vállalatnál dolgozók. A 8800 négyzetméteres meglévő irodához épülő, új, 5500 négyzetméteres, haladó elveket tükröző irodaház teljes mértékben támogatja majd az SAP magyarországi központjában adódó változatos feladatok elvégzését. Ilyen például a globális hr-informatikai támogatási feladatból fakadó, éjjel-nappal történő munkavégzés, így a pihenőszoba mellett jógaterem, közösségi tanulótér is rendelkezésre áll majd a vállalati ebédlő, vagy éppen a kerékpár-tároló és a szauna mellett.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

Előzmények