A nők és a technológia: meglepő új adatok

A nők és a technológia viszonya korántsem úgy fest, mint ahogy elsőre gondolnánk, ráadásul számos ellentmondással is találkozhatunk – derült ki a Samsung legújabb kutatásából.

Elfogadott nézet, hogy technológiai berendezések és kütyük, valamint a hozzájuk kapcsolódó innovatív szolgáltatások inkább a férfiak érdeklődését keltik fel jobban, ők alkotják ezek legfőbb vásárlóközönségét. A Samsung 18 európai országot érintő, 10 ezer megkérdezett bevonásával készült felmérése azonban igencsak árnyalja a képet, és számos különös ellentmondásra világít rá a nők és a technológia kapcsolatában.

Érdeklődőbbek

Egészen a 65 év feletti korosztályig a magyar nőket jobban érdeklik a technológiai újítások (32 százalék), mint a férfiakat (26 százalék). Ez az adat nagyjából megegyezik az európai átlaggal, annyi különbséggel, hogy ott 55 éves korig érdeklődőbbek a nők, utána már a férfiakat izgatja jobban a technológia világa. Mindez összefüggésben van azzal is, hogy bármelyik korosztályt vizsgáljuk is, a nők nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológia vívmányok előnyeit. A 16-24 éves korosztályban a legszembetűnőbb a különbség (férfiak 3 százaléka, nők 20 százaléka), ami a kor előre haladtával mérséklődik, de még 65 év felett is kétszer annyi nő érzi így, mint férfi.

Érdekes adat, hogy a nők sokkal jobban félnek attól, hogy nem tudják tartani a lépést a technológia újdonságokkal, mint a férfiak. 16 és 54 éves kor között háromszor annyi nő válaszolta azt, hogy úgy érzi, nem tudja nyomon követni a technológiai fejlődést, mint férfi. Újabb fordulat, hogy 55 év felett viszont már több férfi aggódik emiatt, Európában ez csak a 65 éves kor felett következik be.

A másik oldal

De hiába az élénkebb érdeklődés és a technológiai vívmányok nyújtotta előnyök nagyobb fokú kihasználása a mindennapokban, a nők valahogy mégis gyakrabban kényszerülnek füllenteni azzal kapcsolatban, hogy értenek-e bizonyos technológiai szakkifejezéseket. A megkérdezett magyar nők 11 százaléka mondta, hogy hetente legalább egyszer, de inkább többször előfordul vele ilyesmi, a férfiak 7 százalékával szemben. Ennél valamivel rosszabb az arány olyan speciális helyzetben, mint például egy állásinterjú: a megkérdezett magyar nők 11 százaléka mondta, hogy füllentéssel igyekezett tájékozottnak tűnni ezen a téren, míg a férfiak 5 százaléka került ilyen helyzetbe. Nyugat-európai országokkal összevetve: Belgiumban a férfiaknak és a nőknek is csak 6 százaléka próbálta így leplezni hiányos technológiai ismereteit, Dániában az arány még ennél is kisebb, férfiaknál 3, nőknél 2 százalék. A miénkhez hasonló adatok interjúhelyzetben Bulgáriában jellemzőek még (férfiak 4, nők 9 százaléka).

A magyar nők ötödének gondja támad valamilyen technológiával kapcsolatos művelettel. Egy film vagy zene letöltése például 21 százalékukon fogott már ki, míg a férfiaknál ez az arány csak 8 százalék. Nemzetközi szinten mindez hasonló gyakorisággal fordul elő a két nemmel (Ausztriában a férfiak és nők 6 százalékának, Hollandiában a férfiak 6, a nők 7 százalékának okozott ez gondot). Ezen a téren is a bolgárok adatai hasonlítanak a mieinkre leginkább, ahol a nők 19 százaléka járt már így a férfiak 10 százalékával szemben.

„Ideje leszámolnunk a nők és a technológia viszonyával kapcsolatos sztereotípiákkal. Meglehet, hogy a nők jelenleg még kisebb arányban képviseltetik magukat a technológiai szektorban, de egyértelmű, hogy a nagyfokú érdeklődésüknek köszönhetően a jövőben a nemi arányok egyre inkább kiegyenlítődnek majd. Különösen igaz ez hazánkban: a legújabb technológiai irányt képviselő viselhető okoseszközökkel például már a magyar nők 8 százaléka rendelkezik, így alig vannak elmaradva a férfiaktól, akiknek 10 százaléka használ ilyen kütyüt. Ez a különbség az egyes nyugat-európai országokban még sokkal szembetűnőbb: 10 és 2 százalék Ausztriában, valamint 9 és 2 százalék Hollandiában, a férfiak javára” – nyilatkozta a felmérést kommentálva Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.

A kutatás módszertanáról

Az Opinium Research által végzett kutatás 2016. március 16. és április 1. között, 10 138 brit, osztrák, belga, bolgár, német, dán, finn, görög, magyar, olasz, portugál, holland, norvég, lengyel, spanyol, román, svéd és svájci felnőtt online megkérdezésével zajlott. A megállapítások ezen online kérdőív válaszain alapulnak. Az Egyesült Királyság kivételével súlyozást nem alkalmaztak az eredmények feldolgozása során. A vizsgált minta kiválasztásakor arra törekedtek, hogy az online megkérdezés korlátai ellenére is megközelítőleg egyenlő legyen a különböző korcsoportok és nemek aránya.

Néhány adat a Lightspeed GMI egy tavaly végzett kiegészítő kutatásából származik, amely során 18 ezer 16 év feletti felnőttet kérdeztek meg online Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Dániában, Finnországban, Németországban, Görögországban, Olaszországban, Magyarországon, Hollandiában, Norvégiában, Lengyelországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban, Romániában és az Egyesült Királyságban (1000 fő/ország). Az adatokat az ismert, korra és nemre vonatkozó nemzeti jellemzők alapján országonként súlyozták. Az interjúkat online rögzítették 2015. április 21. és május 18. között.

Azóta történt

Előzmények