Samsung mobiltelefonok: évtizedek óta az élvonalban

Bár a Samsung gyárt televíziókat, járműveket, háztartási gépeket és még számtalan más dolgot, de a legtöbb embernek manapság mégis a mobiltelefonok jutnak eszébe a márkanévről, nem véletlenül. A konszern ugyanis hosszú ideje piacvezetőnek számít, és szinte már csak egyedül maradt azon cégek közül, amelyek jelen voltak termékeikkel a kilencvenes évek elején, amikor a mobiltelefonok meghódították az egész világot, és a nagy tömegek számára is elérhetővé váltak.


[+]

A dél-koreai konszern páratlan sikersztorijának hátterében több tényező áll. Például az, hogy a Samsung mobiltelefonok között mindenki, nemre, korra és társadalmi státuszra való tekintet nélkül találhatott igényeinek megfelelő készüléket. Szintén nagyon fontos, hogy a konszern mindig is törekedett arra, hogy ne csak kövesse, hanem diktálja is a trendeket, azaz kifejezetten modern és innovatív termékeknek is helyet szorított a kínálatában.

Az elmúlt években a holding nem változtatott gyökeresen stratégiáján, inkább csak apróbb finomításokat hajtott végre, folyamatosan igazítva a választékot a dinamikusan változó felhasználói igényekhez. A visszajelzések pedig igazolták és igazolják, hogy a cég helyes úton jár.

A Samsung mobiltelefonok a mai napig óriási népszerűségnek örvendenek, és kiszolgálják mindazokat, akik nem tudnak vagy akarnak sokat költeni egy készülékre, esetleg középkategóriás termékre vágynak, és azokat is, akik a lehető legfrissebb, legmodernebb technológiákkal és szolgáltatásokkal felszerelt, elképesztően látványos dizájnnal bíró, előremutató eszközöket keresik. Így például a kínálatukban helyet kaptak már a széthajtható, valamint az 5G támogatású Samsung mobiltelefonok is.

A Samsung mobiltelefonok megvásárolhatóak az Alza.hu-n.

Azóta történt

Előzmények