Egymástól loptak a koreai memóriagyártók

A világ két legnagyobb memóriagyártója és egy amerikai cég érintett abban az ipari kémkedési botrányban, melynek részleteit ma tárták a nyilvánosság elé a szöuli hatóságok. Amint az AP híradásából kiderül: az ügyészség 18 ember ellen emelt vádat, közülük többet előzetes letartóztatásba helyeztek.

Őket azzal vádolják, hogy a Samsung Electronicstól csempésztek ki chiptechnológiákat a helyi rivális Hynix Semiconductor számára. A közvetítők javarészt az Applied Materials dél-koreai leányvállalatának alkalmazottai voltak – ez a cég a félvezetőgyártásban használt berendezések egyik legnagyobb gyártója, melynek a Samsung is ügyfele. Mivel az Applied Materials dolgozói nemcsak a gépek telepítését, de a karbantartását is végezték, az ügyészség szerint könnyen hozzáfértek a chipgyártó „alaptechnológiáihoz”.

A 18 vádlottból négyet helyeztek előzetes letartóztatásba: a Samsung és a Hynix egy-egy alkalmazottját, az Applied Materials helyi leányvállalatának egykori vezetőjét, aki jelenleg az amerikai anyacég egyik alelnöke, valamint a helyi kirendeltség egy másik dolgozóját.

Az Applied Materials a hírügynökség kérdésére megerősítette a vádemelés tényét, és közölte: bíznak abban, hogy a megvádolt dolgozók tisztázni tudják magukat. A cégnél szigorú előírások védik az ügyfelek szellemi tulajdonát, és ezek betartását komolyan veszik – tették hozzá. A Hynix és a Samsung egyaránt sajnálatát fejezte ki a vádemelés kapcsán, mindkét cég azt várja, hogy alapos kivizsgálás után fény derül az igazságra.

A Samsung a világ legnagyobb DRAM- és flashmemória-gyártó vállalata, a Hynix pedig az előbbi szegmensben a második, az utóbbiban a harmadik legnagyobb forgalmú szereplő a világon.

Azóta történt

Előzmények