(Frissítve) Szenzáció: a Samsung ajánlatot tett a BlackBerryre

A dél-koreai Samsung 1,25 milliárd dollárnyi átváltható kötvény átváltását is beleszámítva 7,5 milliárd dollárt ajánlott a BlackBerry Ltd.-ért, mivel az Apple-lel folytatott szabadalmi küzdelemben szeretné felfegyverezni magát a cég birtokában lévő védett megoldásokkal – tudta meg a Reuters belső forrásból. Így az állítólag jelenleg is folyó tárgyalásokon a Samsung 38-60 százalékot fizetne rá a jelenlegi részvényértékekre.

Hirdetés

A tudósítás szerint a két vállalat vezetői tanácsadóikkal a múlt héten találkoztak, hogy tárgyaljanak a lehetséges tranzakcióról.

A Samsung ajánlatot tett a BlackBerryre

Az értesülés nyilvánosságra hozása után a kanadai cég részvényei szárnyalni kezdtek, közel 30 százalékot emelkedtek, majd a tőzsde zárásakor a nyitási előrejelzésben 15 százalékkal visszaestek, annak köszönhetően, hogy a BlackBerry hivatalos közleményben cáfolta, hogy tárgyalnának az eladásról.

A híradást a Samsung sem erősítette meg.
Frissítés: a Samsung szóvivője is alaptalannak nevezte az értesülést.

Azóta történt

Előzmények