Megmenekült a Safer Internet Program

A magyar alapítású gyermekvédelmi szervezet, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a minap közölte, hogy bár az Európai Unió (EU) 2014-2020-as költségvetés-tervezetében eredetileg nem kapott helyett a Safer Internet Program (SIP) folytatása, de az NGYSZ kurátora, Bánki Erik EP-képviselő indítványának köszönhetően a február 26-án elfogadott, a transzeurópai távközlési hálózatokról szóló jelentés garantálja a gyermekek biztonságos internethasználatáért felelős uniós program jövőbeli finanszírozását is. A SIP, mely a jövőben az EU országaiban „Better Internet for Kids” néven folytatódhat, az NGYSZ közleménye szerint több millió gyereknek biztosítja az EU minden országában a biztonságosabb internetezés lehetőségét, a megfelelő oktatással, megelőző felvilágosító tevékenységgel, kampányokkal, tudatosságnöveléssel. A program hatását a gyerekek, családok, oktatási intézmények közvetlenül érzik.

Az (NGYSZ) 2013 tavaszán kezdett el tiltakozni a SIP finanszírozásának megszüntetése ellen, miután az Európai Tanács 9,2 milliárd euróról 1 milliárd euróra csökkentette a távközlési szolgáltatásokra fordítható költségvetést, aminek a SIP az egyik részét képezi. A csökkentett költségvetést a Bizottság elsősorban számítógépekre, hálózatokra kívánta elkölteni, és nem gondolt arra, hogy a számítógépeket, hálózatokat hozzáértő, képzett gyerekeknek és felnőtteknek kell használni.

Siker parlamentáris eszközökkel

Bánki Erik Edvi Péternek, a Gyermekmentő Szolgálat elnökének a támogatásával 2013 tavaszán két írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a Safer Internet központok támogatásának tervezett drasztikus csökkentéséről. Válaszában Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális területért felelős biztosa a Bizottság nevében elismerte a biztonságos internetközpontok fontosságát, de a szűkös költségvetési keret mellett nem látta lehetőségét a támogatásnak.

A képviselő ezek utáűn uniós tárgyalási eszközök segítségével, írásbeli kérdésekkel, napirend előtti felszólalásokkal, szakbizottsági módosító indítványokkal meggyőzte Mészáros Alajos szlovákiai, Sógor Csaba romániai, Joanna Katarzyna Skrzydlewska lengyel, Petru Constantin Luhan román, Vicky Ford brit és Evzen Tosenovsky cseh európai parlamenti képviselőtársait, hogy csatlakozzanak a Gyermekmentő Szolgálat általa képviselt indítványához. A hat ország képviselői összefogásukkal elérték, hogy a Safer Internet Programot a tárgyalások során kiemelt közösségi érdekű projektté nyilvánítsák. Az Európai Parlament a kezdeményezést elsöprő többséggel (560 igen szavazattal) megszavazta.

Ez azt jelenti, hogy a program legalább 2020-ig a mostanival azonos szintű uniós támogatásban részesül, azaz az első 18 hónapban 11,9 millió euró áll rendelkezésre a Safer Internet központok működtetésre, oktatásra, megelőzésre és tudatosságnövelésre. Az NGYSZ szerint ez az összeg 27 országra vetítve nagyon kevés, de a semminél több. Ugyanakkor azt javasolják, hogy a jövőben minden eszközre, hálózatra tervezett beruházásnak a 25%-át tudásra, oktatásra, megelőzésre kelljen fordítani.

Azóta történt