Hirdetés

A gyerekek oktatásáról szólt a Biztonságosabb Internet Nap

A Biztonságosabb Internet Napon (Safer Internet Day, SID) világszerte ugyanazon a napon, február 7-én hívják fel a figyelmet a világháló jelentőségére, s egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra. A szervezők emellett fontosnak tartják azt is, hogy ilyenkor kiemelten tájékoztassák a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről, valamint az internet használatában rejlő lehetőségekről, a tanulásban és oktatásban betöltött szerepéről is. A program idei központi témája a generációk összekapcsolása az online világban, vagyis az, hogy a gyerekek, a szülők és a nagyszülők hogyan adják át egymásnak tudásukat, tapasztalataikat.

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a tegnapi központi rendezvényen elmondta, hogy a hatóság egy oktatóközpontot fog létrehozni, ahol a gyerekek játszva, interaktív környezetben tapasztalhatják meg az internet és a média világát, és szembesülhetnek annak veszélyeivel, árnyoldalaival. „Egy olyan digitális játszóteret szeretnénk megalkotni, amelyben a hasznos tudás interaktív játékok és szemléletes példák segítségével adható át a fiataloknak, és ahol megismerkedhetnek a hírportálokkal, közösségi oldalakkal, webáruházakkal, aukciós oldalakkal és egyéb internetes tartalmakkal.” Az elnök asszony azt is jelezte, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a pedagógusok ilyen irányú szakmai továbbképzésére is.

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a SID kapcsán országszerte több programmal is készült február 7-ére, így sajtótájékoztatóval, kerekasztal-beszélgetésekkel, biztonságos internet-foglalkozásokkal.

A Safer Internet Day központi rendezvényén, a Microsoft székházában több előadáson vehettek részt az általános és középiskolás tanulók, akik a Webvelem program weboldalán jelentkeztek az eseményre. A szervezők két pályázattal is ösztönözték a gyermekeket és a felnőtteket az aktív részvételre. A SIP magyarországi konzorciuma az NMHH-val és a Microsoft Magyarországgal közösen videópályázatot hirdetett „Netezzünk együtt… biztonságosabban!” címmel. A videópályázat célja az volt, hogy a beérkezett filmek közzétételével népszerűsítse a Biztonságosabb Internet Napot és annak idei témáját: a generációk találkozását, illetve összekapcsolását, egymás segítését az online világban. A zsűri döntése alapján a nyertesek: Sallai Nóra (12 éves, Budapest), Kuti Lívia (17 éves, Györköny) és Horváth Vanessza (14 éves, Budapest). A nyertes videók a www.saferinternet.hu weboldalon megtekinthetők.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Safer Internet Program magyarországi konzorciumának vezetőjeként pedig idén először írt ki pályázatot a legjobb és legrosszabb hazai weboldalak kategóriájában. A kiírás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a felhasználóbarát online tartalmak fontosságára, és ösztönözze a hazai üzemeltetőket, tervezőket és fejlesztőket a minél jobb honlapok előállítására. A tíz legtöbb szavazatot kapott weboldal közül az ismert és elismert szakemberekből álló zsűri választotta ki a három legjobbat: bookline.hu, hasznaltauto.hu és az index.hu portálokat.

A SID keretében a SIP-program oktatói és több hazai IT cég – a HP Magyarország, az IBM Magyarország, a Microsoft Magyarország és a Symantec – önkéntesei az ország több helyén tartottak előadást gyermekeknek, szülőknek és tanároknak a biztonságos internethasználatról.

A HP Magyarország tavaly szeptembertől a korábbinál szorosabb együttműködést folytat a hazai Safer Internet konzorciummal, hozzájárulva az oktatási program bővítéséhez és fejlesztéséhez. 2012 januárjában Krasznay Csaba, a HP Magyarország IT-biztonsági szakértője – akit a tavalyi évben az IT-biztonsági piac Útmutató szakemberének választottak – saját kezdeményezéseként, de a cég teljes támogatásával arra hívta fel az IT-biztonsági szakma képviselőit, hogy a Biztonságosabb Internet Nap alkalmából önkéntes, vidéki településeken folytatott felvilágosító munkával segítsék a programot. A szakértő felhívása eddig igen sikeresnek bizonyult: már az első hét után több mint 30 szakember jelezte részvételi szándékát.

Azóta történt

Előzmények