Segítsd az elnyomottakat! – Együtt az internetcenzúra ellen

A Riporterek Határok Nélkül (RHN) nemzetközi jogvédő szervezet március 12-ét a szabad online véleménynyilvánítás napjává (Online Free Expression Day) nyilvánította, mely akcióval arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a világ sok országában cenzúrázzák az interneten közölt tartalmakat.

A szervezet szóvivője közleményükben elmondja, hogy arra számítanak: ezen a napon meg tudják nyerni azokat az internetezőket, akik elégedetlenek azzal, hogy számos állam korlátozza állampolgárait az internet szabad használatában. Fel akarják hívni a figyelmet a tényre, hogy a világon jelenleg is több mint 60 ember ül börtönben azért, mert a neten véleményt nyilvánított országa politikai rendszeréről, s a tavalyi évben több mint 2600 weboldalt, blogot és fórumot tiltottak le politikai okok miatt.

Némileg meglepő – adja hírül a közlemény –, hogy az ENSZ ez ügyben eddig aktív szervezete, a UNESCO tegnap megvonta támogatását az akciótól.

censure

A szimbolikus kezdeményezés azt jelenti a gyakorlatban, hogy a leginkább kontrollált országok kaptak egy-egy helyet a szervezet által létrehozott honlapon, ahol tiltakozó üzenetet lehet elhelyezni. Az akció 24 órán keresztül tart, magyar idő szerint ma délelőtt 12 órától holnap délelőtt 12 óráig. A résztvevők online nyilváníthatják ki szolidaritásukat a legkeményebb eszközöket használó Burma, Kína, Kuba, Egyiptom, Eritrea, Észak-Korea, Tunézia, Türkmenisztán és Vietnam cenzúrázott internetezői mellett. A szervezet vezet egy listát, mely „Az Internet Ellenségei” nevet viseli, s ez a névsor tavaly sajnos bővült, mivel a korábbiak (Belorusszia, Burma, Kína, Kuba, Egyiptom, Irán, Észak-Korea, Szíria, Tunézia, Türkmenisztán, Szaúd-Arábia, Üzbegisztán, Vietnam) mellé kénytelenek voltak felvenni Zimbabwét és Etiópiát is. De ez még nem elég, mivel 11 ország (Bahrein, Eritrea, Gambia, Jordánia, Líbia, Malajzia, Sri Lanka, Tádzsikisztán, Thaiföld, az Egyesült Arab Emirátusok és Jemen) „vizsgálat alatt áll”, ahol ugyan nem börtönöznek be bloggereket, nem alkalmaznak tényleges internetes cenzúrát, ám olyan törvényeik vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy az állam folyamatos kontrollt gyakoroljon a felhasználók véleménynyilvánítása felett, s ezt meg is teszik.

A szervezet az akció kapcsán felhívja arra is a figyelmet, hogy készítettek egy tanácsokat tartalmazó dokumentumot, mely abban kívánja segíteni a szabad véleménynyilvánítás szempontjából hátrányos helyzetű országokban élő netezőket, hogy milyen módokon tudják megkerülni az állami ellenőrzést.

Azóta történt

Előzmények