Az európai, de a Föld tudományos világának kétségtelenül legnagyobb szenzációjának számít a Rosetta űrszonda sikeres célba érése a Csurjumov-Geraszimenko üstökösre – és nem kevéssé lehetünk arra büszkék, hogy ebben a projektben magyar szakemberek is kiemelt szerepet játszottak.

Mint ismert, a szinte példaértékűen megvalósított projektben sajnos egy nem várt probléma lépett fel: az űrszonda leszálló egysége, a tényleges vizsgálatok nagy részét végző Philae egy olyan helyen landolt az üstökös felszínén, ahol árnyékban volt napelemeinek egy része, így egy idő után leállt a működése.

A helyzet szerencsére megváltozott, erről nemrég számolt be Baksa Attila, aki a fedélzeti számítógép szoftvereinek fejlesztésében vett részt. Elmondta, hogy a Philae rendszere működőképes, és november óta egyetlen feladata volt: összegyűjteni annyi energiát, hogy az űrszondán át hazajelentkezzen. Ezt a folyamatot tervezték, és pontosan akkor sikerült, amikorra várták. A mérnök szerint az elképesztően nagy nehézségeket okozó körülmények ellenére minden jól működik, ami a megvalósítás minőségét bizonyítja. Jelenleg a Philae az akkumulátorait tölti, mivel a műszerek energiaigénye nagyobb, mint amennyit a napenergia folyamatosan biztosít. A szakemberek legfontosabb feladata most, hogy a begyűjtött energiát a lehető leghatékonyabban használják fel – pl. van talajminta-elemzés, ehhez egy kis szállítószalagot és egy mikrokemencét kell használni. Az egyik legfontosabb cél annak kiderítése, hogy vannak-e az üstökös anyagában aminosavak, mivel ha találnak ilyet, az bizonyíthatja, hogy az általunk ismert élet nemcsak a Földön jöhetett létre.

Eredmények

De szerencsére más tevékenységek is zajlanak, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia közleményéből megtudhatjuk.

Port okádó kutak és gödrök formájában először sikerült közelről megfigyelni, hogyan válik aktívvá egy üstökös magja. Tóth Imre, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutatója személyében magyar tagja is van annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amely az űrszondával közelről tanulmányozza a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst. A gáz- és porkibocsátási források megfigyelése alapvető ismeretekkel járul hozzá az üstökösök aktivitásának megértéséhez. A kutatócsoport a Nature-ben számolt be eredményeiről.

[+]

A kutatók beszámolója szerint egy üstökös legfontosabb része a szilárd mag, vagyis az a Nap körüli pályán keringő kis égitest, amely szinte változatlan formában őrzi a bolygórendszerünk kialakulásának idején uralkodó fizikai és kémiai viszonyok lenyomatát. Az ilyen értelemben őseredeti objektumok legtöbbje vagy a távoli Oort-féle üstökösfelhőből, vagy a Neptunusz pályáján túli, kis égitesteket tartalmazó régióból származik. A megfigyelhető üstökösök pályaváltozások következtében kerülnek a Naprendszer külső vidékeiről a belső térségbe, s ahogy közelednek a Naphoz, magjuk felszínéről jeges-poros anyag szabadul ki: atomok, ionok, molekulaionok, gázmolekulák, gyökök, valamint porrészecskék. Így képződik a mag körüli por- és gázburok, a kóma (más néven a nevüket adó „üstök”). A Nap elektromágneses sugárzása és a bolygóközi plazmaáramlás, a napszél a kóma anyagát „elfújja”, aminek hatására hosszan elnyúló gáz- és porcsóváik alakulnak ki.

Kérdések

Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondáját azért küldték a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös (67P/C-G) közvetlen közelébe, hogy kiderítsék, valójában hogyan válik aktívvá – azaz gáz- és poranyagot kibocsátóvá – egy üstökös, illetve pontosan mi az üstökösaktivitás mechanizmusa. A szonda műszereivel az aktivitás kezdetétől fogva közvetlen közelről tanulmányozza az üstököst. A megfigyelés időszaka kiterjed a napközelségre (2015. augusztus 13.), amikor az üstökös áthalad pályájának Naphoz legközelebb eső pontján (ekkor lesz a legnagyobb a gáz- és porkibocsátása), majd folytatódik, mikor a Naptól távolodva az üstökös aktivitása alábbhagy.

A 67P/C-G a Jupiter üstököscsaládjához tartozik (más elnevezéssel ekliptikai üstökös). Mai ismereteink szerint a Neptunuszon túli övezetben alakult ki, és onnan került a Naprendszer belső térségeibe. A mintegy 6,5 éves keringési idejű üstökös ellipszis alakú pályáján naptávolban 5,68 CSE-re, napközelben pedig 1,24 CSE-re jár a Naptól (1 CSE = 1 csillagászati egység; ez a közepes Nap-Föld-távolság, azaz 149,6 millió kilométer).

[+]

A Rosetta űrszonda 2014. augusztus 6-án állt pályára a 67P/C-G magja körül. Az üstökösmag kis tömege miatt kisebb pályaszakaszokból összetett pályán, sok-sok pályamanőver közbeiktatásával hol közelebbről (mintegy 6 km), hol távolabbról (mintegy 100 km) tanulmányozza a kis égitest felszínét, valamint gáz- és poranyagát. A szonda OSIRIS (Optical, Spectroscopic and Infrared Remote Imaging System) képfelvevő rendszerének kislátószögű (NAC) és nagylátószögű (WAC) kamerái segítségével tanúi lehettünk, ahogy 2014. április-májusának fordulóján nagy, 4,1 CSE (613 millió km) naptávolságban megkezdődött az üstökös gáz- és porkibocsátási aktivitása.

Tóth Imre részletesen ismerteti az eddigi eredményeket az MTA honlapján található cikkében.