Hirdetés

Népszerű a Revolut, főleg Budapesten

Mostanáig a Revolut 172 milliárd forint értékben dolgozott fel pénzügyi tranzakciókat Magyarországon.

A jelenleg több mint nyolcmillió ügyféllel rendelkező Revolut, a londoni székhelyű fintech vállalat ma bejelentette, hogy elérte a 250 ezer felhasználót Magyarországon. Ez nyolcszoros növekedés az év elejéhez képest.

„A Revolut felhasználói tábora elképesztően gyorsan bővül. Csupán október hónapban 40 ezer új felhasználót üdvözölhettünk Magyarországról. A bővülés gyorsasága igazolja, hogy termékünk egy valós problémára nyújt megoldást a magyar felhasználóknak. Magyarország az egyik legfontosabb piacunknak számít Közép-Kelet-Európában Lengyelország és Románia mellett. Biztosak vagyunk abban, hogy tovább bővül magyar felhasználóink száma: jövőre szeretnénk elérni a félmillió ügyfelet” – mondta Nicoleta Scarlat, a Revolut CEE-régióbeli bővülésért felelős vezetője.

A közlemény statisztikái szerint 2015-ös indulása óta a Revolut nyolcmillió ügyfélre tett szert világszerte, 2019 októbere során pedig egymillió új felhasználó nyitott fiókot. Idén a Revolut globális együttműködésre lépett a Visával és Mastercarddal, valamint elindította szolgáltatásait Ausztráliában és Ázsiában (Szingapúrban), továbbá tervezi az Egyesült Államokban is.  A Revolut exponenciálisan bővül a közép- kelet európai régióban (többek közt Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában) is, ahol több mint 2 millióan használják szolgáltatásait.

Revolut
[+]

A Revolutnak már 250 ezer ügyfele van Magyarországon, szolgáltatásai lehetővé teszik számukra, hogy 150-nél is több különböző valutában kedvező árfolyamon vásárolhassanak. Emellett a standard szolgáltatást használók havonta legfeljebb 75 ezer forintnak megfelelő összeget vehetnek fel ingyenesen külföldi bankautomatákból, a prémium szolgáltatást használók esetén pedig 150 ezer forint ez a keret. A magyar ügyfelek ezen kívül kedvező árfolyamon utalhatnak át pénzt külföldi számlákra, rejtett költségek nélkül. Az applikáció arra is lehetőséget biztosít számukra, hogy 30 különböző pénznemben (például horvát kunában, amerikai dollárban, brit fontban vagy euróban) tartsák pénzüket vagy átváltsák azt másik valutára.

A Revolut Magyarországon kívül Európában, Szingapúrban és Ausztráliában érhető el, valamint tervezik, hogy beindítják szolgáltatásaikat az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban is. Mostanáig a Revolut 172 milliárd forint (515 millió euró) értékű tranzakciót dolgozott fel Magyarországon: ebből 32 milliárd forintot (96 millió eurót) október hónapban dolgozott fel a cég: ez a tranzakcióérték nyolcszor magasabb volt a januárinál.

A Revolutot használók azonnali fizetési értesítéseket kapnak közvetlenül a telefonjukon, láthatják, hogy hetente és havonta mennyit költenek élelmiszerekre, éttermekre és közlekedésre, és felállíthatnak havi kiadási költségvetést az egyes kategóriákra.  A Revolut segítségével a magyar felhasználók úgy is spórolhatnak, hogy fizetéskor mindig egy felfele kerekítik a végösszeget: az applikáció ilyenkor az előzetesen megadott feltételek szerint a számla végösszege feletti összeget egy tartalékhoz adja hozzá. A magyarországi Revolut-ügyfelek ingyenesen küldhetnek és kérhetnek pénzt egymástól, és egy gombnyomással oszthatják el egymás közt akár az éttermi számlát is.

„A magyar Revolut-felhasználók közel fele Budapesten él – ami nagyon magas arány. Lengyelországban például összesen 800 ezer felhasználónk van, de közülük csak 150 ezren élnek Varsóban. További erős felhasználói közösségekkel rendelkező városoknak számít Magyarországon Szeged, Debrecen, Pécs és Miskolc. Reméljük, hogy a jövőben több kisebb település lakosai is élvezhetik majd a Revolut szolgáltatásait” – mondta Karol Sadaj, a Revolut lengyelországi országmenedzsere.

A 250 ezer magyarországi felhasználó csatlakozása nyomán a Revolut egy promóciós kampányt is indít: erre a linkre kattintva az ügyfelek ingyenesen rendelhetnek egy Revolut kártyát díjmentes kiszállítással. (Az ingyenes kártya megrendelése új ügyfelek számára lehetséges, akiknek regisztrálniuk kell a linken elérhető oldalon, és fel kell tölteniük egyenlegüket 3500 forinttal – amelyet utólag teljes egészében levásárolhatnak – és kiválasztaniuk az ingyenes kiszállítás opciót.)

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények